2003. november 22-én a DHL Express Airbus 300B4-200F típusú cargógépe meredeken emelkedett a badgadi felszállás után Bahrein felé. A személyzet, a két belga pilóta és a skót fedélzeti mérnök már sokszor jártak az iraki fővárosban, és a kisujjukban volt a rakétatámadás minimalizálására szolgáló felszállási eljárás.
Ezúttal azonban egy Fedajín-csoport, az iraki iszlamisták egyik irányzatának tagjai figyelték lentről a gépet. A csoportot elkísérte a Paris Match újságírónője, Claudine Vernier-Palliez is, aki később azt mondta, hogy
fogalma sem volt arról, hogy a terroristák beváltják a fenyegetésüket, és kilövik a rakétát. Ő maga is az életéért rettegett, ezért nem mert megszólalni.
A szovjet eredetű 9K34 Sztrela-3 (NATO-kódja SA-14 Gremlin) 2400 méteren találta el az Airbus bal szárnyát, a szárnyvég és a hajtómű között.
A robbanófej súlyos sérülést okozott a szárnymechanizációban, tönkretette mindhárom hidraulikarendszert, így a kormányokat is, és tüzet okozott.
A gép ijesztő fugoid lengésbe kezdett, vagyis le-föl oszcillált, épp úgy, mint a korábban említett DC-10-es.
A sérült Airbus repülését egy amerikai Apache harci helikopter követte a fedélzeti rendszereivel:
Éric Genotte kapitány csak a tolóerővel tudta szabályozni a hatalmas cargógép mozgását.
Mario Rofail fedélzeti mérnök a gravitációs eljárással kiengedte a futóművet, amelynek normális működtetéséhez szintén nem volt már hidraulikafolyadék. Márpedig a gép stabilizáláshoz szükséges volt a futómű légellenállása is.
A személyzet kb. tíz percig próbálgatta az Airbus irányítását, majd amikor úgy érezték, kézben tartják a gépet, jobbra fordultak és megkezdték a megközelítést.
A baloldali szárny sérülései és az üzemanyag-veszteség miatt a fedélzeti mérnöknek résen kellett lennie, mert ha megszűnik a bal hajtómű kerozinellátása, a másik oldalról kellett volna azonnal átszivattyúznia, hogy a két hajtómű tolóereje megmaradjon.
A túlélésük a két hajtómű működésétől és megfelelő használatuktól függött.
Genotte kapitány és Michielsen első tiszt a bagdadi 33R jelzésű pályára tervezték a leszállást, de a gép sodródott, ezért végül a párhuzamos, de rövidebb pályát választották. 120 méter magasságban turbulenciába kerültek, a jobb szárny lebillent.
A tolóerővel sikerült vízszintesbe hozni a szárnyakat, de a gép a leszállópálya szélénél ért földet.
A fedélzeti mérnök azonnal maximális sugárféket alkalmazott, azaz a hajtóművekkel fékezett, de a gép jobbra letért a betonról, lerohant a homokos talajra, átszakított egy drótkerítést és kb. 1000 méter múlva, hatalmas porfelhőt kavarva megállt.
A gép súlyosan sérült, a szárnyából méteres darabok szakadtak le.
A személyzet sértetlen maradt. Később több kitüntetést kaptak, a kapitányt pedig előadást tartott az Airbus-gyár tesztpilótáinak is a hajtóművekkel történő kormányzásról.
A repülőgép, mint kiderült, még annál is súlyosabban sérült, mint a pilóták gondolták. Szinte csoda, hogy a bal hajtómű működött valamennyire, annyira sok repesz érte.