Az Afganisztánból kimenekített embereket szállító harmadik gép is megérkezett Varsóba
![landolás viharban](https://cdn.origo.hu/2023/12/4ZQljwBzN-skLi9ul2D7Wnb6I01Y1KMt767S-NYWCUQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2OTg1ZjQ4ZmE1NTRlY2M5ZDZhOGU0ZTgxMmE4ZWU4.webp)
Eddig 130 embert sikerült evakuálni. A legutóbbi csoport főleg a Lengyelországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő afgánokból állt, de érkezett velük egy lengyel újságírónő is, aki abban segítette az utaslistán szereplő afgánokat, hogy bejussanak a kabuli repülőtérre - mondta Michal Dworczyk a lengyel közszolgálati televízióban.
Beszámolt arról is, hogy
a tervek szerint közel száz embert hoznak el lengyel katonai repülőgéppel Kabulból pénteken.
Kilátásba helyezte a kimenekítés folytatását, egyúttal kiszámíthatatlannak, gyorsan változónak minősítette a helyzetet a Hamid Karzai repülőtéren.
A lengyel külügyminiszter-helyettes csütörtökön közölte:
tárcája hat lengyel állampolgárról tudott, aki Afganisztánban tartózkodott, már mindannyian hazatértek.
Kettőt közülük Prágán keresztül, a cseh diplomáciával együttműködve menekítettek ki.
Az egyik lengyel járattal egy holland és egy német családot is Európába hoztak.
A Lengyelországba evakuált afgánokat menekültközpontokba vitték, humanitárius vízumokat kérhetnek. Przydacz megjegyezte: rajtuk múlik, hogy Lengyelországban maradnak, vagy más biztonságos államban folyamodnak menedékért.
Lengyelország három katonai repülőt és százfős katonai kontingenst küldött az afganisztáni kimenekítés támogatására. A katonai gépek Üzbegisztánba és Georgiába vitték a kimenekítetteket, onnan a LOT lengyel állami légitársaság civil repülőgépeivel érkeztek Varsóba.
A NATO pénteki közlése szerint a szövetéges erők több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta.