Oltóközpontok ellen terveztek merényleteket francia szélsőségesek
![bilincs nő letartóztatás](https://cdn.origo.hu/2023/12/5m2KUEzK_hWkdH8aBKwtnyf1XcwqywRLcq6gf1Jc0dw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwODg4MTViNTYyODRiOTBhOTg2OGRkZmZjZjJkMDgy.webp)
Közülük három, 43 és 69 év közötti férfit kedd délelőtt tartóztattak le a Pireneusokban, Párizsban, illetve az ország keleti részén, míg egy gyanúsított már április óta előzetes letartóztatásban van egy gyerekrablási üggyel kapcsolatban.
Valamennyien
közel állnak az összeesküvés-elméletek francia mozgalmának egyik ismert alakjához,
a Malajziában élő Rémy Daillet-hez.
A gyanúsítottak közül ketten volt katonák.
A BFM hírtévé értesülése szerint a gyanúsítottak
a koronavírus elleni oltóközpontok ellen terveztek merényleteket.
Az AFP hírügynökségnek egy nyomozati forrás elmondta: az oltóközpontokon kívül több hivatalos létesítmény, 5G-s antennák ellen is terveztek a gyanúsítottak erőszakos cselekményeket.
Az előállítások a Becsület és Nemzet elnevezésű szélsőséges csoport ellen a párizsi terrorelhárítási ügyészség által indított eljárás keretében került sor. Három embert májusban és öt másikat szeptember 24-én már meggyanúsítottak terrorista összeesküvés miatt. Ők is oltóközpontok, közéleti személyiségek, újságírók és egy szabadkőműves páholy ellen terveztek merényleteket.
Az elmúlt négy évben hat eljárást indított a terrorelhárítási ügyészség neonáci csoportok ellen merénylet-tervek gyanúja miatt. Közülük az Organisation des armées sociales (Szociális hadseregek szervezet) elnevezésű csoport tagjai az elsők, akik bíróság elé állnak. A perük két héttel ezelőtt kezdődött meg Párizsban.
Címlapi képünk illusztráció.