A közbiztonság nem tartozik Emmanuel Macron francia államfő erősségei közé, legalábbis ez derül ki az Ifop közvélemény-kutató cég felméréséből, melyet a Le Journal du Dimanche (JDD) nevű hetilap tett közzé.
A felmérésből kiderül, hogy a francia elnöknek bizony jócskán van oka az aggodalomra,
a válaszadók túlnyomó többsége, 69 százalék ugyanis egyértelműen negatív véleménnyel van arról, hogy Emmanuel Macron képes biztosítani a közrendet napi szinten.
A felmérés arra is rámutat, hogy a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetekkel kapcsolatban a megkérdezettek 63 százaléka negatívan ítéli meg az államfő intézkedéseit, és ennél még rosszabb a vélemény Macron bűnözés elleni harcával összefüggésben, ezt ugyanis 72 százalék negatívan értékelte. Ami a terrorizmus elleni küzdelmet illeti, a szavazók fele pozitívként, a másik fele pedig negatívként ítélte meg az államfő tevékenységét.
A JDD arra is kitér, hogy 2018-hoz képest jelentős csökkenés következett be azoknak a számában, akik pozitívnak találják Emmanuel Macron biztonsággal kapcsolatos érdemeit; míg négy évvel ezelőtt a válaszadók 41 százaléka szerint volt pozitív a francia államfő biztonsági mérlege, addig mára ez az arány 31 százalékra csökkent. Az Ifop adataiból az is kiderül, hogy Macron ezen a téren stagnálni látszik az utóbbi időben, ugyanis 2019 októberében a válaszadók 32 százaléka ítélte meg pozitívan az elnök biztonsági intézkedéseit, 2021 áprilisában pedig 31 százalék, csakúgy, mint most.
Az Ifop a két vezető francia politikus népszerűségére is rákérdezett, és azt az eredményt kapta, hogy a megkérdezettek 60 százaléka egyértelműen elégedetlen Emmanuel Macron államfővel.
Még kevésbé népszerű Jean Castex miniszterelnök, akivel a közvélemény-kutatás eredménye alapján a megkérdezettek 62 százaléka nincs megelégedve.
Megszólalt a közbiztonsággal kapcsolatban a francia belügyminiszter, Gérald Darmanin is, aki a fent említett Ifop közvélemény-kutatást közzétevő Le Journal du Dimanche (JDD) nevű hetilapnak adott interjút. A politikus kőkeményen nekiment Emmanuel Macron egyik legfőbb ellenfelének, a jobboldali Marine Le Pennek, aki véleménye szerint jelenleg a legnagyobb veszélyt jelenti az ország számára, mivel neki van a legnagyobb esélye arra, hogy Emmanuel Macron ellenfeleként bejusson a második fordulóba. A belügyminiszter szerint Le Pen megválasztása esetén nemzeti viszály lesz, ami akár polgárháborúba is átcsaphat. Darmanin úgy véli, hogy a Marine Le Pen által említett terv, mely szerint teljesen megszüntetné a bevándorlást, nem lehetséges, és a francia nemzet jövője szempontjából nem is kívánatos.
Az elnökké választás esélyeiről időközben maga Marine Le Pen is ejtett pár szót a France 3 csatorna politikai műsorának vendégeiként, ahol arról beszélt, hogy még Gérald Darmanin is elismeri, hogy neki van a legnagyobb esélye a győzelemre, és arra kér mindenkit, hogy aki jobbá akarja tenni Franciaországot, csatlakozzon hozzá.
A politikus asszony a Twitteren felhívta a figyelmet a Franciaországban egyre jobban begyűrűző iszlamizmusra is, a Zone Interdite (tiltott zóna) című televíziós műsorban bemutatott észak-franciaországi város,
Roubaix néhány játékboltjának a kirakatában ugyanis arc nélküli babák vannak kitéve, ami teljes egészében megfelel az ultraradikális iszlám azon tanának, mely szerint tilos az emberek ábrázolása.
Marine Le Pen szerint a műsor arra hívja fel a figyelmet, hogy mi vár Franciaországra, ha nem állítják le sürgősen a kommunitarizmust, ezért megválasztása esetén harcolni fog az iszlamizmus ellen, véget vet a tömeges bevándorlásnak és egy valódi asszimilációs politikára fog törekedni.