Itt a sokkoló ukrán bejelentés: nem akarnak békét kötni
![war Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/v6GyAE6ClOJH1aGDkkoq1pDyyZ7NLFhf6nKpXtB9AgA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2ZWVlZmNiMmIwYTQxNzVhZmFjNjE3NTc0MWU0Yjdm.webp)
Az oroszokkal folytatott béketárgyalások legfeljebb augusztus végén kezdődhetnek újra – ezt mondta szombaton David Arakamija, az ukrán békedelegáció vezetője. Az Ukrajinszka Pravda szerint Arakamija egy interjúban azt mondta:
legkorábban augusztus végén folytatódhatnak a béketárgyalások, mivel addig azt tervezik, hogy több helyen is ellentámadásokat hajtanak végre.
Arakamija szerint ezt követően erősebb pozícióból ülhetnek majd le ismét a tárgyalóasztalhoz. Azt viszont nem árulta el, hogy ezeknek a támadásoknak pontosan mely területek elfoglalása lehet a célja.
Vagyis, ősz előtt nem lehet vége a háborúnak, hiszen az ukránok augusztus vége előtt a tárgyalásokat sem hajlandók elkezdeni. Sőt, az, hogy nyár végét jelölték meg június közepén, teljesen irracionálisan, erősen kétségessé teszi, hogy - amerikai tanácsra nyilvánvalóan - akarnak-e egyáltalán békét kötni. Ismét nyilvánvalóvá vált: elhúzódó háborúra kell felkészülni.