Döbbenetes: egy francia kormánypárti politikus minden külföldinek választójogot adna

választás 2014 szavazás tájékoztató urna szavazat
Jakabszállás, 2010. április 11. Egy választó bedobja szavazatát az urnába Jakabszállás 2-es számú szavazókörében, a Bács-Kiskun megye 3-as számú választókerületében. Megkezdődött a 2010-es országgyűlési választás első fordulója. Pártokra, képviselőjelöltekre szavaz az ország, a hatodik szabad országgyűlési választások első fordulójában. A több mint 3100 településen kialakított csaknem 11 ezer szavazókör reggel 6 órakor nyit, és este 7 óráig várják a mintegy 8 millió választásra jogosultat, köztük több mint 100 ezer első választót. A nem hivatalos eredményeket várhatóan este 11 óra körül ismertetik az Országos Választási Központban.
Vágólapra másolva!
A francia parlament jogi bizottságának elnöke törvényjavaslatot nyújtott be az alsóházban, mellyel azt szeretné elérni, hogy minden külföldi állampolgárnak legyen joga az önkormányzati választásokon való szavazásra és el is indulhasson azon. A belügyminiszter és a jobboldali politikusok határozottan ellenzik a javaslatot - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Éles ellentét alakult ki a Renaissance (újjászületés) nevű francia kormánypárton belül. A parlament jogi bizottságának elnöke, Sacha Houlié ugyanis benyújtott az alsóházban egy törvényjavaslatot, mellyel azt szeretné elérni, hogy szavazati jogot kapjanak a külföldiek, még a nem uniós állampolgárok is, továbbá azt is lehetővé tenné, hogy a nem francia lakosok is indulhassanak az önkormányzati választásokon.

Minden külföldinek szavazati jogot adna a kormánypárti képviselő. Forrás: Origo

A törvényjavaslatot szövegében az áll, hogy ez az elismerés már régóta esedékes lenne azoknak a Franciaországban élő külföldi állampolgároknak, akik aktívan részt vesznek a társadalom dinamizmusában. 1992 óta csak az Európai Unió tagállamainak állampolgárai szavazhatnak a franciaországi önkormányzati választásokon,

Sacha Houlié szerint azonban ez diszkrimináció az országban élő, nem uniós külföldi állampolgárokkal szemben, ezért szeretne véget vetni neki.

A Le Figaro értesülései szerint azonban ezzel a javaslattal egyáltalán nem ért egyet Gérald Darmanin belügyminiszter, sőt, határozottan ellenzi azt. A lap hangsúlyozza, hogy Emmanuel Macron sem beszélt soha ilyen megoldásról, az államfő 2019-ben, amikor erről a témáról kérdezték, azt mondta, hogy inkább a francia állampolgárság megszerzését szeretné elősegíteni, mintsem a külföldiek szavazati jogát az önkormányzati választásokon.

Amint nyilvánosságra került a francia kormánypárti politikus terve, azonnal reagáltak az ellenzékiek is. A legnagyobb jobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella azt írta a Twitteren, hogy miközben a belügyminiszter egy iszlamista kiutasításán dolgozik, addig a Macron-pártiak szépen csendben törvényjavaslatot nyújtottak be a külföldiek szavazati jogáról, vagyis a franciák hazájukban történő hatalomfosztásáról.

Bardella annak a marokkói imámnak, Hassan Iquioussen-nek a kitoloncolására utalt, aki rendszeresen a Francia Köztársaság elleni gyűlöletbeszédeket tartott és bár a belügyminiszter elrendelte a kitoloncolását, a párizsi közigazgatási bíróság felfüggesztette az eljárást. A történtek miatt Gérald Darmanin belügyminiszter az Államtanácsnál fellebbezett. Időközben kiderült, hogy a férfi úgynevezett S kartonnal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a társadalomra különösen veszélyes egyénként szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

Hevesen ellenzi Sache Houlié javaslatát Éric Ciotti republikánus képviselő is, aki épp a minap jelentette be, hogy olyan törvényjavaslatot fog a parlament elé terjeszteni, ami lehetővé tenné a külföldi bűnelkövetők automatikus kitoloncolását Franciaországból.

Ciotti a kormánypárti Sacha Houlié ötletével kapcsolatban azt írta a Twitteren, hogy minden erejével ellenezni fogja a szóban forgó törvényjavaslat megszavazását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!