A második világháború első szakaszában, a nácik által megszállt országokból több ezer lengyel, csehszlovák, francia, belga és más nemzetiségű katona szökött Angliába, hogy harcoljon a Harmadik Birodalom ellen. Így pl. két lengyel és egy csehszlovák repülőszázad is harcolt az angliai légicsatában, a brit légierő alakulataként. Ezért nem volt furcsa az sem, hogy az emigráns lengyelek létrehozták a Nagy-Britanniában működő lengyel haditengerészetet is. Ők kapták meg kölcsönbe az eredetileg brit flottának szánt Nerissa rombolót, amelyet átneveztek Piorunnak, ami lengyelül mennydörgést jelent. A hajó parancsnoka Eugeniusz Plawski korvettkapitány lett.
A Piorun a legendás Philip Vian kapitány parancsnoksága alatt álló, 4. torpedóromboló flottillába került. 1941 május végén épp a WS8B jelzésű konvojt kísérte, amely Glasgow-ból tartott az Indiai-óceánra, amikor az Admiralitás váratlanul leválasztotta Vian csoportosítását a konvojról és a francia partok felé küldte.
Ekkor már ugyanis szinte a Honi Flotta a Bismarck német csatahajót üldözte, amely az Atlanti-óceánra akart kitörni az európai vizekről.
A német csatahajó egy nappal korábban, május 24-én elsüllyesztette az ellene küldött Hood csatacirkálót, Nagy-Britannia tengeri hatalmának jelképét, a világ akkor legnagyobb hadihajóját. Ráadásul úgy, hogy a Hood gyakorlatilag 2 perc alatt elsüllyedt, és mindössze három angolé tengerész élte túl a katasztrófát.
Ez az ütközet olyan presztízsveszteséget okozott a brit kormánynak, hogy elhatározták: kerül, amibe kerül, a Bismarckot el kell süllyeszteni.
Így történt, hogy a Piorun, négy másik rombolóval együtt szintén a Bismarckot kezdte üldözni, még akkor is, ha így az értékes konvojt már csak néhány, halászhajóból átalakított kísérőhajó védte. A rombolóknak az volt a feladatuk, hogy feltartóztassák vagy lassítsák a franciaországi Brest kikötője felé tartó Bismarckot, amíg a brit csatahajók a helyszínre nem érnek.
Ekkor úgy tűnt, hogy a német csatahajó már csak néhány órára van a megmeneküléstől, hiszen Raeder admirális több tengeralattjárót küldött a védelmére, ráadásul már bejutott a Luftwaffe tengerészeti gépeinek hatósugarába is, vagyis a légierő is védeni tudta.
Az angolok ekkor még nem tudták, hogy a Bismarck május 26-án este, az Ark Royal anyahajó gépeinek torpedótámadásában végzetesen megsérült.
Egy torpedó eltalálta a tatját, és bár a robbanás nem jelentett közvetlen veszélyt a hajóra, megpecsételte a sorsát: a kormánylapát a detonáció miatt bal 12 foknál beragadt.
A Bismarck mostantól csak körbe-körbe tudott hajózni.
Aznap éjjel a rombolók közül elsőként a Piorun pillantotta meg a Bismarckot. Az öt romboló közül ekkor a lengyel hajón kívül csak a Maori volt a közelben, de annak is fel kellett zárkóznia. Plawski nem várt senkire, kiadta a támadási parancsot.
A 2300 tonnás lengyel romboló, amelynek legnagyobb lövege 120 mm-es volt,
megtámadta a világ egyik legkorszerűbb, legerősebb, 50 ezer tonnás csatahajóját, amely 8 db. 380 mm-s ágyúval védekezhetett, és messze a Piorun lőtávolságán kívülről is el tudta találni a kis rombolót.
A Bismarck másodlagos fegyverzete, a 12 db. 150 mm-es ágyú is messzebbre és nagyobb robbanóerejű lőszerrel lőtt, mint a lengyel hajó. A Bismarcknak ráadásul 320 mm-es volt a páncélzata a vízvonalnál.
Mindez nem foglalkozatta a lengyel legénységet. Sőt, a támadás elején Plawski korvettkapitány a jelzőlámpával a következő üzenetet villantotta a Bismarcknak:
Lengyel vagyok.
A kis romboló egyes források szerint ezt az üzenetet rendszeres időközönként leadta az óriás ellenfelének, egészen addig, amíg vissza nem kellett vonulnia, Más vélemények szerint ez csak városi legenda, mert Plawski így adta ki a tűzparancsot:
Háromszoros sortűz Lengyelországért!
Akármelyik verzió is az igaz, az történelmi tény, hogy
a következő egy órában a Piorun tűzpárbajt vívott a nála húszszor nagyobb német csatahajóval,
de a sötétség és a viharos tenger miatt egyik fél sem ért el találatot. Közben a Maorinak sikerült megfelelő pozícióba kerülnie a torpedótámadáshoz. A Bismarck erre áthelyezte a tüzét a Maorira, mire a Piorun is igyekezett megfelelő lőhelyzetbe kerülni a torpedóival. Később a másik három brit romboló is csatlakozott hozzájuk, és órákon át zaklatták a reménytelen helyzetben levő Bismarckot.
Egyetlen torpedó sem talált, de az öt romboló hozzájárult ahhoz, hogy a szerencsétlen német matrózok pihenés nélkül töltött éjszaka után néztek szembe a beérkezett angol csatahajókkal és nehézcirkálókkal.
A Piorun a kevés üzemanyaga miatt hajnal 5 órakor parancsot kapott arra, hogy térjen vissza egy brit kikötőbe.
Csakhogy Plawskit nem olyan fából faragták, hogy csak úgy, egy egyszerű parancsra sarkon forduljon, és kihagyja a történelmi ütközetet.
Még egy teljes órán át ott ólálkodott és igyekezett torpedóival támadni, amikor be kellett látnia, hogy ha tovább marad, nem éri el a brit partokat. A Piorun kelletlenül elhajózott a csata színhelyéről.
A Bismarcknak a lengyel romboló távozása ellenére sem volt esélye a felsorakozott angol kötelék ellen. Május 27-én, másfél órás, egyenlőtlen harc után 10 óra 40 perckor elsüllyedt. A több száz, rá kilőtt sortűz és a sok torpedótalálat ellenére is csak akkor merült a víz alá, amikor a matrózok megnyitották a fenékszelepeit.
A 2221 fős legénységből mindössze 115-en élték túl a csatahajó első és utolsó bevetését.
Kérjük, lapozzon a cikkünk utolsó részéhez!