Brüsszel be akar lépni az orosz-ukrán háborúba
![FRANCE-EP-EU-STRASBOURG-BORELL Horizontal EUROPEAN PARLIAMENT SPEECH FAREWELL CEREMONY PRESIDENT OUTSTRETCHED HAND GESTURE BUST HEADSHOT YEUX AU CIEL](https://cdn.origo.hu/2023/12/nJdq9WAlMT80cqqiPdQFI8ZLlcJ-8x0Mj2EemMHS6S0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM1ZWM4MzVhNGM0ZjRiMmFhY2Q3ZDhiNzFkNzYxOTk5.webp)
Josep Borrell a Külügyi Tanács ülésére érkezve újságíróknak fejtette ki véleményét, miszerint a végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának.
A főképviselő fontosnak nevezte az Európai Unió katonai segítségnyújtásának fenntartását Ukrajna számára, valamint azt, hogy megkezdjék a kiképző misszió munkáját az ország határain kívül. Az Unió elkötelezett a mellett, hogy az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűnök felelőseit elszámoltassák - mondta az uniós diplomácia vezetője.
A külügyminiszterek döntését Magyarország nem szavazta meg, konstruktív tartozkódással élt.
A döntés szerint az EU-ban 15 ezer ukrán katonát képeznek ki. A Die Welt emlékeztet a Bundestag jogi szakértőinek márciusi állásfoglalására, amely szerint: „Ha a fegyverszállítás mellett a konfliktusban résztvevő fél eligazítása vagy a fegyverek használatával kapcsolatos kiképzés is kérdés lenne, akkor elhagynánk a nem hadviselés biztonságos területét".
Vagyis ezzel az EU beléphet a háborúba.