Az amerikai Meteorológiai Szolgálat birminghami (Alabama állam) irodája Twitter-üzenetben közölte, hogy a radar kedd éjjel tornádót észlelt Tallassee-tól délnyugatra, korábban pedig Bolyston közelében pusztított. Louisianában két ember sérült meg a széltölcsérek miatt, miután több ház megrongálódott.
A vihar óriási jégesőt is hozott Alabamára, brutális károkat okozva ezzel.
Ha ez még nem lenne elég, a hatalmas esőzések miatt villámárvizekre figyelmeztetnek a hatóságok.
Megerősítjük azokat a feltételezéseket, amelyek szerint ketten meghaltak az éjszakai tornádók következtében. Azonban az elsősegélynyújtóink hősiességének hála sokakat sikerült megmenteni. Imádkozunk közösségünkért és gyászoljuk a halottakat
- mondta Christina Thornton.
Cindy Lawrence, a Mississippi állambeli Lowndes megyei katasztrófavédelmi ügynökség igazgatója elmondta, a térségben egy élelmiszerüzletett rongált meg egy tornádó, szerencsére a boltban lévő embereknek sikerült épségben kijutotniuk.
Szerdán Mississippi általános iskolái korán bezártak, az egyetem pedig távoktatásra váltott át.
A pusztítás hatására több mint 41 000 ügyfél maradt áram nélkül Alabamában, és több mint 13 000 Mississippiben.