A jelentés szerint az Ausztráliába szánt, a dél-amerikai partoknál egy fedett nemzetközi akcióban lefoglalt kábítószer becsült utcai értéke eléri az egymilliárd ausztrál dollárt (több mint 240 milliárd forint).
Mivel a hírszerzés információi szerint
a kábítószer-kereskedők nem tudtak a szállítmány lefüleléséről, és azt hitték, hogy a mexikói drogkartellek egyikéhez köthető rakomány továbbra is Ausztráliába tart.
A rendőrség azonban kelepcét állított a "címzetteknek": a kokaint egy semleges anyaggal pótolták, és a csomagokat Nyugat-Ausztrália székhelye, Perth partjaitól mintegy 70 kilométerre az óceánba vetették - tudván, hogy
a csempészárut a tengerből gyűjtik be a kábítószer-kereskedők.
A rendőrség közlése szerint 2022. december 30-án őrizetbe vették egy hajó fedélzetén szórakozó társaság három tagját, másnap további hat embert fogtak el, és szerte Perth-ben házkutatásokat tartottak.
Idén januárban letartóztattak újabb három embert, köztük egy 39 éves férfit és egy 37 éves nőt, akiknek a járművében több mint kétmillió ausztrál dollárt (481 millió forint) talált a rendőrség.