A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy
a középiskolás korú fiatalember "jelentős" mennyiségű fegyverhez fért hozzá és bombát készített.
A rendőrség több helyszínen tartott általános házkutatást, majd letartóztatták a gyanúsítottat, akinek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A rendőrség szerint a fiatal a fegyverek mellett
bombakészítéshez szükséges eszközöket szerzett be,
többi között taktikai felszerelést, vezetékeket, vegyszereket és detonátorként használható eszközöket.
A tinédzser akkor került a hatóságok látókörébe, amikor felvette a kapcsolatot az al-Kaida hálózatához tartozó, főként Szíriában aktív a Dzsihád és Tawhid Zászlóalj néven ismert szervezettel (Katibat al-Jihad al-Tawhid).
Bizonyos jelek alapján felmerült az is, hogy
a fiú tengerentúli utazást készített elő annak érdekében, hogy csatlakozzon terrorcselekmény elkövetéséhez.
A rendőrség a 17 éves fiatalt felnőttként fogja bíróság elé állíttatni szövetségi bűnvádi eljárásban.