Meglepő bejelentést tett Putyin, ez történik Avdijivka elfoglalása után

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin szerint Avdijivka elfoglalása abszolút siker, erre kell építeni.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden kijelentette, hogy az orosz csapatok Avdijivka elfoglalását követően tovább nyomulnak előre – írja a Reuters. 

A város szombaton került orosz kézre, amely Putyin legnagyobb sikere Bahmut elfoglalása óta.

Putyin: Ami az avdijivkai helyzetet illeti, ez abszolút siker, gratulálok. Erre kell építeni.

Az orosz elnök kedden azt mondta, hogy az ukrán parancs a visszavonulásra azután érkezett meg, hogy az ukrán csapatok már menekülni kezdtek a városból. Hozzátette: az elfogott katonákat a nemzetközi egyezményeknek megfelelően fogják kezelni.

Ami az avdijivkai helyzetet illeti, ez abszolút siker, gratulálok. Erre kell építeni

– mondta Vlagyimir Putyin Szergej Sojgu védelmi miniszternek a Kremlben.

Ukrajna közölte, hogy azért vonta ki csapatait, hogy megmentse őket attól, hogy a harcok után teljesen bekerítsék őket. Az ukrán hadsereg szerint voltak áldozatok, de a visszavonulás után némileg stabilizálódott a helyzet. Mindkét fél azt állítja, hogy a másik oldal nagy veszteségeket szenvedett el - írja a Mandiner.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!