Legalább öt ember halt meg, amióta a heves esőzések következtében a folyók megáradtak Bajorországban és Baden-Württembergben. Az egyik áldozat egy nő volt, aki meghalt, amikor autója letért az útról, és Münchentől nyugatra víz alá került. Az áldozat testét később a helyszínen találták meg. Az első vizsgálatok szerint
a nő a lezárt szakaszra figyelmeztető táblát elhagyva ráhajtott az elárasztott útra, ahonnan az autója lecsúszott a mély víz alatt álló mezőre
- írja a BBC
Ezenkívül, eltűnt egy bajor tűzoltó is.
Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, Németország déli részét napok óta özönvízszerű esőzés sújtja. Passau történelmi városrészében, ahol három folyó találkozik,
a vízszint mostanra közel 10 métert emelkedett, ami az elmúlt évtized legmagasabb értéke.
Az ország déli részén sok iskola továbbra is zárva volt kedden, míg a német Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság közölte, hogy néhány helyi és távolsági útvonalat törölniük kellett.
A heves esőzések a Rajna folyót is érintették. Az illetékesek szerint sok hajónak meg kell várni a vízszint csökkenését. Az árvizek súlyosan érintették Reichertshofen városát is, amely a Duna egyik mellékfolyója, a Paar mellett található. Ez az általában nyugodt folyó a heves esőzések során, több gátat is átszakított.
Sok embert evakuáltak, mivel a pincéket és a házak földszintjét is elöntötte a víz, áramszünetet is jelentettek.
A Duna vízszintje Ausztriában és Magyarországon is emelkedett.
A Duna Ausztria harmadik legnagyobb városában, Linzben átszakította a partokat, és a folyó partjaihoz közeli területeket víz alá került.
Az internetet is ellepték az árvízről készült felvételek Németországból. A videókon látszik, amint a víz házakat és autókat önt el. Az emberek próbálják menteni, amit tudnak. Sokszor és sokan derékig gázolnak a vízben - írja a Magyar Nemzet.