Áram rázott meg egy fiút egy vonat tetején Berettyóújfaluban

Vágólapra másolva!
Egy 15 éves fiú szenvedett súlyos és életveszélyes sérüléseket a berettyóújfalui állomáson vasárnap miután a vonat tetejére felmászott.
Vágólapra másolva!

Vasárnap négy fiatal az esti órákban érkezett a berettyóújfalui vasútállomásra. Vonatukat lekésték, ezt követően a tiltó táblák ellenére üzemi területre léptek, majd az áramütésre figyelmeztető, tiltó jelzések ellenére a teherkocsik tetejére is felmásztak, azokról ugráltak - idézte a HAON a MÁV közleményét.

 Az egyik 15 éves fiú ugrás közben olyan közel került a felsővezetékhez, hogy áramütés érte,

majd lezuhant a kocsi tetejéről. A mentőket társai értesítették, a fiút életveszélyes, és nagyfokú égési sérülésekkel szállították kórházba – közölte a MÁV.

A történtek miatt a MÁV újabb figyelmeztetést tett közzé. Felhívták a figyelmet, szigorúan tilos a járművek alá menni, alattuk átbújni, illetve azok tetejére felmászni. A villamos felsővezeték megközelítése is életveszélyes, 2 méteres távolságon belül halálos áramütést is okozhat. A felsővezeték, illetve a felsővezeték-hálózat más részeinek megérintése is tilos - írta a MÁV. 

A szülőket és pedagógusokat arra kérték,

nyomatékosan hívják fel a fiatalok figyelmét arra, hogy vasútüzemi területen tartózkodni életveszélyes és tilos!

- írták. 

Augusztus elején a gyoroki vasútállomáson szenvedett egy fiatal áramütést. Súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ezt megelőzően pedig Egerben történt súlyos baleset. Szintén két fiatal felmászott a pályaudvaron egy vagon tetejére és súlyos áramütést szenvedtek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!