Ilyen szállást kaphatunk mindössze 1 dollárért

Vágólapra másolva!
Egy leleményes amerikai turista mindössze 1 dollárért (nagyjából 400 forintért) szerzett magának egy éjszakára szállást Bangkokban, amit aztán meg is osztott követőivel. A videóit elnézve, sokan inkább a többszörösét fizetnék, csak hogy ne itt kelljen aludniuk.
Vágólapra másolva!

Egy leleményes amerikai hátizsákos utazó egy dollárért tudott szerezni Airbnb szállást szerezni a thaiföldi Bangkokban, amit meg is osztott az interneten.

Egy dollárt fizettem ezért az Airbnb-ért, és most megmutatom nektek, srácok

– mondta a tartalomkészítő és tréfamester, Mike Rari a „Cribs” stílusú videójában a Viral Press szerint.

A bérlemény pontos helye nem derült ki, de állítólag 10 perces autóútra van a thai főváros kínai negyedétől - írja a New York Post.

A felvételeken a világjáró, aki több ezer előfizetővel büszkélkedhet a YouTube-on , egy rozoga épület létráján mászik fel, hogy hozzáférjen a „hulladékfából” készült verandához.

Rari ekkor kinyitja a szálláshelye ajtaját, hogy megmutasson egy szúnyoghálóval körbevett kiságyat, egy szemeteskukát, egy ventilátort és egy fiókot az értékei számára.

image

A miniszálláson az Egyesült Államok zászlója is helyet kapott, csak hogy „jól érezze magát otthon”

 –  mondta a videóban az influenszer.

Rari bemutatott egy szabadtéri mosókonyhát, és egy konyhát is, amely lényegében egy asztal volt olyan eszközökkel, mint egy rizsfőző és egy hűtőszekrény.

Eközben az egy dolláros szállást egy közös vécé és zuhanyzó bemutatásával zárta. Emellett, volt egy zárható szekrény is, ami 3 cent (nagyjából 10 forint) körüli áron bérelhető. 

Ahogy korábban megírtuk, London belvárosában van egy börtöncellára hasonlító kiadó szoba, ami meglehetősen kicsi, mégis népszerű az oda utazók körében. 

A szoba ára egy éjszakára 36 és 52 font között mozog éjszakánként, ami 15 ezer és 23 ezer forintot jelent.

 Ez a londoni szállodák és más Airbnb-k áraihoz képest igen olcsó, emiatt rengetegen választják.

A szoba leírásában ez áll: „A hiányzó láncszem a teljes tér és a privát szoba között! Teljesen önálló, zárható szoba, saját zuhanyzóval, mosdóval, WC-vel és ággyal, még íróasztal is van! Az apró méret lehetővé teszi, hogy a legjobb áron biztosítson szállást egy központi helyen, ahonnan szinte minden közlekedési eszközt igénybe vehet.”

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!