Hármas gyilkosság történt Londonban

Vágólapra másolva!
Hármas gyilkossági ügyben indított nyomozást a brit rendőrség. A holttesteket egy lutoni lakásban találták meg. Egy 18 éves férfit letartóztattak, és a kihallgatása folyamatban van.
Vágólapra másolva!

Gyilkossági nyomozás indult, miután három embert holtan találtak egy lutoni lakásban. A rendőröket ma reggel fél hat körül hívták ki a Wauluds Bank Drive-on lévő leabank-i társasházhoz. A helyszínre siető mentőszolgálat három embert talált egy lakásban. 

Mindannyiukat a helyszínen halottnak nyilvánították, a halál oka egyelőre nem ismert. 

Nem sokkal ezután a rendőrök letartóztattak egy 18 éves férfit a Bramingham Roadon, akinek a kihallgatása folyamatban van. Rob Hall főfelügyelő így nyilatkozott: 

Ez egy igazán megdöbbentő eset, amely sajnálatos módon három ember tragikus halálát okozta. Megértjük, hogy ez a hír hihetetlenül megrázó, de biztosíthatjuk önöket, hogy fáradhatatlanul dolgozunk a halálesetek körülményeinek feltárásán.

Egy férfit letartóztattunk az incidenssel kapcsolatban, és nem hisszük, hogy a szélesebb közösséget fenyegetné veszély 

- idézte a főfelügyelőt a Daily Mail. A környéket ellepték a rendőrök. Davy Bridgestock, aki Leabankban él párjával és két fiukkal, elmondta: 

Fegyveres rendőröket láttam mindenhol, nem tudtuk mit tegyünk. A tűzoltók is ott voltak, nem voltunk biztosak benne, hogy tűz van, nem tudtuk, mi történik. Még soha nem volt itt fegyveres rendőrség, nagyon ijesztő volt

- írja a Daily Mail.

Cikkünk frissül!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!