Különleges ajándékkal lepték meg Károly királyt Szamoán, felesége is aggódva nézte - fotó

Vágólapra másolva!
III. Károly és felesége kilenc napos ausztráliai és szamoai körúton vesz részt, utóbbi helyen a helyi szokásoknak megfelelően különleges ajándékkal lepték meg a királyi párt.
Vágólapra másolva!

III. Károlyt és feleségét Kamillát a helyi szokásoknak megfelelően fogadták és látták vendégül Szamoán. A királyi pár részt vett az ava-ceremónián, ennek része

 egy különleges ital elfogyasztása, amit a király egy kókuszdióhéjból készített pohárban kapott meg. 

III- Károly
Felesége figyeli, ahogy III. Károly elfogyasztja az italt
Fotó: Manaui Faulalo / POOL / AFP

III. Károly a Sky News cikke szerint pár cseppet kiöntött belőle, majd megitta azt. A portál azt írta, az italt Szamoa államfőjének lánya készítette el. 

A királyi pár a nyakába egy aszalt gyümölcsökből álló füzért kapott, majd felszolgáltak nekik egy egész disznót. 

A ceremónia végén III. Károlyt törzsfőnökké is megválasztották. 

III. Károly először ment királyként Ausztráliába a hatnapos látogatásra elkíséri felesége, Kamilla is, bár a brit uralkodó egészségügyi állapota miatt jelentősen könnyített programot követnek. A királyi látogatásnak nem mindenki örült, egy őslakos tüntetőt le is tartóztattak Sydneyben. 


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!