Ismét támadás alatt Bejrút, lángokban állnak a lakóépületek

Bejrút
Füst száll fel egy légitámadást követően Bejrút központjában
Fotó: AFP/Fadel Itani
Vágólapra másolva!
Legalább öten, más források szerint hatan meghaltak és nyolcan megsebesültek egy bejrút központjában található épület elleni izraeli légicsapásban – közölték libanoni tisztviselők. A bachourai többszintes háztömbben a Hezbollahhoz kötődő egészségügyi központ kapott helyet, amelyet az izraeli hadsereg szerint egy "precíziós" támadás ért.
Vágólapra másolva!

Ez az első izraeli rakétacsapás Bejrút központja közelében – mindössze pár méterre a libanoni parlamenttől. Az éjszaka folyamán öt másik becsapódás volt Dahieh déli külvárosában.
Az eset azután történt, hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentették, hogy nyolc katona meghalt a dél-libanoni harcokban, ami az első veszteség az Irán által támogatott Hezbollah fegyveres csoport elleni szárazföldi hadműveletek kezdete óta.

Az éjszakai légicsapások előtt a libanoni egészségügyi minisztérium közölte, hogy az elmúlt 24 órában 46-an meghaltak és 85-en megsebesültek az izraeli robbantásokban, de azt nem részletezték, hogy milyen arányban voltak közöttük civilek. Az áldozatok között van egy Michiganből származó amerikai állampolgár is.

A libanoni hatóságok szerint a Hezbollah meggyengült a két hete tartó izraeli csapások és egyéb támadások után, amelyekben Libanon-szerte több mint 1200 ember halt meg, és körülbelül 1,2 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

Izrael a gázai háború által kiváltott csaknem egy évnyi határokon átnyúló ellenségeskedés után támadásba lendült, és azt mondta, hogy biztosítani akarja a Hezbollah támadásai miatt kitelepített határ menti területek lakóinak biztonságos visszatérését - írta a BBC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!