34 évesen meghalt a meztelenkedéséről híres valóságshow-szereplő

Vágólapra másolva!
A Naked and Afraid című amerikai reality-sorozatban vált világszerte ismerté Sarah Danser. A mindössze 34 éves celeb most egy autóbalesetben halt meg. Nem ő vezetett, utasként ült egy parkoló autóban, amelybe egy másik autós nagy sebességgel beleszállt a hawaii Kahalában.
Vágólapra másolva!

Sarah Dansert a súlyos baleset után azonnal kórházba vitték, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

Ahogy a Bors megírta, a nő kétszer is legyőzte a mellrákot.

Nemcsak a tévéműsorban volt egy igazi túlélő, hanem egy mellráktúlélő is volt, aki sokakat inspirált pozitív hozzáállásával a kezelések alatt

– fogalmazott Melissa Lauren, akivel Sarah korábban együtt szerepelt a képernyőn.

Sarah követői most egy emberként gyászolnak.

Micsoda szomorú veszteség, részvétem a családjának

– idézi az egyik rajongót a Mirror.

A Naked and Afraid egy amerikai valóságshow, amelyet a Discovery Channel sugároz. Minden epizód két túlélő kalandjait mutatja be, akik akkor találkoznak először meztelenül, majd azt a feladatot kapják, hogy 

21 napot töltsenek a természetben, távol a civilizációtól. Miután találkoznak a kijelölt helyen, menedéket kell építeniük, valamint vizet és élelmet kell találniuk.

Minden vihet hozhat magával egy-egy hasznos tárgyat, például egy machetét vagy egy tűzgyújtót.

Sokaknak örök emlék marad a műsor: Trent Nielsennek például egészen biztos. A férfinak komoly rosszullétei voltak, legyengült, elkezdte elveszíteni a fogait, az orvoscsoport által levett vérmintából pedig kiderült, hogy elkapta a legsúlyosabb betegséget, amit a szúnyogok terjesztenek, maláriás lett. A betegség fejfájással, hányással, magas lázzal és gyengeséggel jár, de Trent Nielsen nem akarta feladni a játékot az utolsó szakaszban. Betegen is küzdött tovább, teljesítette a kihívásokat, ezzel pedig elnyerte társai elismerését.

Korábban azt is megírtuk, hogy kukkolás miatt elfogták a rendőrök a Csupasz túlélőkben látott Brandon Pope-ot.

Brandon Pope a Csupasz túlélőkben Forrás: Discovery

Pope a TMZ szerint egy tinédzser korú családtagját leste meg a saját házában, amikor az éppen fürdött. A rendőrséget egy családtag értesítette, aki szintén a házban volt.

Pope négy éve tűnt fel a realitysorozatában, vagyis akkor szerepelt a műsorban, amely neki is komoly kihívást jelentett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!