Egy hős nagypapa az életét adta unokájáért Amerikában

Vágólapra másolva!
Egy amerikai nagyapa szívrohamot kapott, miközben megmentette ötéves unokáját a fulladástól. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

A 75 éves Charles "Chuck" Graves október 9-én az alabamai Dauphin Island tengerparti üdülőhelyre látogatott családjával. Az áramlat a vízbe sodorta Graves ötéves unokáját, aki azonnal a gyerek után ugrott. A nagyapa állítólag kiúszott a kisfiúval és átadta egy rokonának. 

A családtagok csak akkor jöttek rá, hogy valami más baj van, amikor a férfi nem követte őket a partra. 

Az elsősegélynyújtók kihúzták Gravest a vízből, majd mentőhelikopter érkezett hozzá. A nagyapa kritikus állapotban került kórházba, és a családja csak később tudta meg, hogy a férfi szívrohamot kapott, miután megmentette az unokáját a fulladástól - írja a The Guardian.

Graves családos ember volt, aki másokat helyezett előtérbe, és mindig, minden helyzetben a dolgok pozitív oldalát nézte.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, egy 48 éves férfi megfulladt, miközben egy 10 éves gyereket próbált kimenteni a vízből Bermudán. A férfi már a harmadik turista idén, aki hasonló körülmények között halt meg ezen a strandon. Egy helyi miniszter korábban elismerte, hogy a krónikus létszámhiány problémát jelent.

Korábban arról is írtunk, hogy vízbe fulladt egy 35 éves férfi, miközben a kislányát próbálta megmenteni a Temes folyóból. Végül apát és gyerekét is a parton lévők húzták ki a vízből, akik sikeresen újraélesztették a kislányt, de a férfi életét már nem tudták megmenteni. 

Cikket közöltünk arról is, hogy rémálommal végződött egy német család olaszországi nyaralása. Késő délután ment úszni egy 8 éves kislány az olaszországi Bibione népszerű tengerpartján és a jelek szerint bajba került.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy csatornában találták meg egy kisfiú holttestét Angliában. Mint kiderült, a család nyitva hagyta az ajtót a nyári kánikula miatt, a gyerek pedig kiszökött, hogy kacsákat etessen, amikor a csatornába esett és belefulladt.

Júniusban meghalt egy brit és egy lengyel turista, miközben próbáltak segíteni egy hat- és egy hétéves gyereknek egy Costa Blanca-i strandon. Több embert kórházba kellett szállítani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!