Újabb támadást indítottak Izrael ellen

Füst száll fel az izraeli légicsapás helyszínéről Bejrútban 2024. október 2-án (Fotó: AFP)
Füst száll fel az izraeli légicsapás helyszínéről Bejrútban 2024. október 2-án (Fotó: AFP)
Vágólapra másolva!
Az éjszaka újabb akció indult Izrael ellen. Az IDF azonban megbirkózott a fenyegetéssel. Izrael eközben Bejrútot lőtte.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg (IDF) közölte, hogy sikeresen elfogott egy „gyanús légi célpontot” az ország közepén, a sűrűn lakott partvidéke közelében. A térségben hangos robbanásokat lehetett hallani az éjszaka folyamán.

Az incidens során személyi sérülés nem történt. A támadást egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta magára. Az izraeli hatóságok vizsgálják az eset körülményeit és eredetét.

Eközben csütörtökön kora reggel legalább hat ember halt meg egy izraeli légi támadásban a libanoni főváros, Béjrút központjában – közölték a libanoni egészségügyi tisztviselők. Az Izraeli Védelmi Erők jelentése szerint „célzott” támadást hajtottak végre Libanon fővárosában.

A célpont egy lakóépület volt Béjrútban, a parlament közelében. Ez a támadás a második alkalom volt a héten, hogy Izrael Béjrút központját támadta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!