Ukrán felderítőcsoport esett el Harkovnál, egyiküknél amerikai zászló volt

Vágólapra másolva!
Az orosz hadsereg megsemmisített egy nyolcfős ukrán felderítő csoportot Harkovnál, amelynek tagja volt egy amerikai zászlóval ellátott fegyveres is.
Vágólapra másolva!

A fegyveres harc során megsemmisített felderítők egyike egy amerikai zászlót viselt magán– írta az orosz RIA Novosztyi hírügynökség nyomán a Magyar Nemzet. Egy neve elhallgatását kérő informátor számolt be az esetről aki eljuttatta a RIA Novosztyhoz azokat a felvételeket is, amelyeken az egyik felderítő egyenruháján jól látható volt az amerikai zászlót ábrázoló jelzés. 

A katonánál nem voltak iratok, azonban lehetséges, hogy az Egyesült Államokból származó hivatásos zsoldos és egykori amerikai katonatiszt volt

 – írta a hírügynökség.

Korábban Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója azt mondta, hogy a Nyugat által létrehozott légió létszáma elérte a 18 ezer főt, ahová a katonák több mint 85 országból, köztük a posztszovjet államokból érkeznek.

A külföldi zsoldosok közül a legtöbben Lengyelországból, Franciaországból és Georgiából érkeztek.

Az orosz védelmi minisztérium jelentése szerint a TDF fennállása alatt több mint tízezer külföldi zsoldos érkezett Ukrajnába, hogy a kijevi rezsim oldalán harcoljon. Orosz adatok szerint eddig több ezren estek el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!