Pánik tört ki egy utasszállító gépen, hajszálon múlt a katasztrófa

Vágólapra másolva!
Pánik tört ki egy felszálló repülőgépen Bristolba, miután az egy nem szokványos manővert hajtott végre egy meghibásodott szoftver miatt.
Vágólapra másolva!

Nem sokon múlt a katasztrófa egy zsúfolásig megtelt utasszállító repülőgépen, ami alig tudott felszállni a kifutópályáról. A Boeing március 4-én Gran Canaria felé indult, amikor a fojtószeleppel kapcsolatban problémák merültek fel. A repülőgép gyorsulási teljesítménye ez által lényegesen rosszabb volt, mint a repülőtéren felszálló többi repülőgépé - írja a Sky News.

A 163 utast és hat fős személyzetet szállító repülőgép csak 260 méter haladt a kifutópályán, miután felemelkedett és egy 30 méter alatti magasságban átrepült a közeli A38-as autópályán.

Az A38 egy forgalmas út, amely Délnyugat-Angliát köti össze a Midlands-szel és az északi részekkel.

Az Independent szerint

 a pilóták manuálisan állították be a tolóerő szintet egy szoftverhiba miatt, 

amelyről a Beoing felszállás előtt tudott. Állítólag egyik pilóta sem vette észre, hogy a tolóerőt rosszul állították be, és nem követték a szabványos működési eljárásokat. 

Az incidenst jelenleg a légibaleseteket vizsgáló részleg vizsgálja. 

Kiderült, hogy a a Las Palmasba tartó járaton 11 hibát regisztráltak, bár egy nappal korábban az Egyesült Királyságba utazva egyetlen hibát sem rögzítettek rajta.

Az incidens a legújabb a közelmúltaban fellépő Boeing repülőgépekkel kapcsolatos problémák sorában.

Februárban 50 Boeing-gépnél találtak ijesztő hibákat. Márciusban műszaki hiba miatt kellett kényszerleszállást végrehajtani az American Airlines egyik járatának Los Angelesben. 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!