Orbán Viktor: Háború és elzárkózás helyett béke és konnektivitás. Ez a magyar modell!

Vágólapra másolva!
A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartotta.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök és Savkat Mirzijojev üzbég elnök szombaton kétoldalú megbeszélést folytatott egymással az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén. 

A magyar-üzbég kapcsolatok fejlődésének fényében a megbeszélésen újabb együttműködési pontokban állapodtak meg.

A féléves magyar uniós elnökségről szólva Orbán Viktor kiemelte, hogy azt békemissziónak tekintik. 

Ezzel összefüggésben felidézte kijevi és moszkvai útját. Orbán Viktor a 2020 novemberében ismét azeri ellenőrzés alá került hegyi-karabahi Susa városát reménykeltőnek nevezte a béke szempontjából Magyarország számára, amely - mint fogalmazott - két és fél éve él az ukrajnai háború árnyékában.
   

A magyar kormányfő tisztelettel adózott Ilham Aliyev azeri elnöknek, amiért a kaukázusi térség több százezer lakójának visszaadta a békés élet lehetőségét. "Reméljük, hogy hamarosan Európában is megtaláljuk ezt az ösvényt" - húzta alá.
   

A júniusi európai parlamenti (EP-) választásokról szólva megjegyezte, hogy az igazi politikai földrengéssel ért fel. Mint mondta, 

27 uniós tagállamból 20-ban az emberek változásra voksoltak.

Kiemelte, hogy egyes háborúpárti kormányok megbuktak vagy jelentősen meggyengültek. Mindezzel összefüggésben szólt a hétfőn megalakuló, Patrióták Európáért nevű pártcsoportról is, amely a harmadik legerősebb csoport lesz az EP-ben.
   

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy az ukrajnai háború következményeként ismét hatalmi blokkokra szakadhat a világ.
   

Mint mondta, tekintettel a szomorú történelmi tapasztalatra, előnyben részesítenénk az összefonódás és a globális együttműködés helyreállításán alapuló jövőképet. Ezért a Kelet és Nyugat közötti együttműködés fenntartásának létfontosságú pilléreként tekintünk a Türk Államok Szervezetére - hangsúlyozta a magyar kormányfő, aki a találkozót követően egy friss bejegyzést is közzé tett Facebook-oldalán:

A képlet egyszerű: ha emelni akarjuk a magyar béreket, ha támogatni akarjuk a magyar családokat, ha fejleszteni akarjuk a magyar családokat, ahhoz kiterjedt gazdasági kapcsolatokra van szükségünk. Háború és elzárkózás helyett béke és konnektivitás. Ez a magyar modell!

- írta a miniszterelnök posztjában.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!