Oroszország panaszt tett Németországnál az Északi Áramlat elleni merénylet miatt

északiáramlat
Vágólapra másolva!
Oroszország hivatalosan is panaszt tett Németországnál az Északi Áramlat kivizsgálása ügyében, ezzel egyidőben pedig tárgyalásokat kezdeményeznek, hogy Berlin teljesítse nemzetközi kötelezettségeit a terrorizmus elleni küzdelem terén.
Vágólapra másolva!

A hivatalos panaszról és a tárgyalások kezdeményezéséről Oleg Tyapkin, a külügyminisztérium európai főosztályának igazgatója beszélt, hívja fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. 

A politikus emlékeztetett arra, hogy a német hatóságok körözési listára tették a balti-tengeri robbantások egyik gyanúsítottját, aki ukrán állampolgárságú.

„Abból ítélve, hogy a német média régóta és módszeresen azt a tézist hirdeti, hogy ezek a személyek semmilyen államhoz nem kötődnek, a német nyomozást is úgy zárják le, hogy nem derül fény az Északi Áramlat aláaknázásának valódi megrendelőire” – mondta Oleg Tyapkin, és kiemelte:

Oroszország nem szándékozik eltűrni ezt a helyzetet”.

„Felvetettük a kérdést, hogy Németország és más érintett országok teljesítik-e az ENSZ terrorizmus elleni egyezményeiből eredő kötelezettségeiket. Az erre vonatkozó követeléseket hivatalosan kétoldalúan, többek között Berlin felé is benyújtottuk” – mondta.

Moszkva – tette hozzá a tárcavezető – a hatályos nemzetközi szabályoknak megfelelő tárgyalásokra törekszik. A további lépések a Nyugat reakciójától függnek – tette hozzá a diplomata.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!