Donald Trump Orbánt Viktort is említve győzött az idei második elnökjelölti vitán is, pedig három ellenfele volt

Vágólapra másolva!
A republikánus elnökjelöltet nemcsak ellenfele, Kamala Harris támadta, hanem a két végtelenül elfogult moderátor is. Harris máris újabb vitát akar, hogy javítson.
Vágólapra másolva!

Június végén Donald Trump annyira megverte az első idei elnökjelölti tévévitán Joe Bident, hogy a vita után a demokraták pánikba estek, és nem sokkal később visszalépésre kényszerítették a jelenlegi elnököt, aki persze azt állította, saját döntés volt a visszalépés. A második tévévitán már nem kockáztattak, az új jelöltnek, Kamala Harrisnek már segítsége is akadt két elfogult moderátor személyében, akik nem maradtak semlegesek, hanem végig próbálták Trumpot támadni. 

Donald Trump idén már két demokrata elnökjelöltet is legyőzött tévévitán
Fotó: AFP/Saul Loeb

A bevándorlásról, Izraelről, a gazdaságról és egy sor más témáról vitáztak - de Trump az ABC News moderátorai David Muir és Linsey Davis ellen is harcolt, akik megállás nélkül támadták, miközben Harris számos ferdítése felett szemet hunytak. Nem sokkal a befejezése után Trump a Fox News Digitalnak azt mondta, hogy szerinte ez volt „eddigi legjobb vitája, különösen azért, mert ez három az egy ellen volt." 

Donald Trump külön említette Orbán Viktor miniszterelnök dicséretét is a vitán Harris egyik nevetséges támadásánál, idézte, hogy a miniszterelnök szerint Trumpot tisztelik a világban, ezért rá lenne szükség (mint amerikai elnök.) Trump kemény, okos embernek nevezte a miniszterelnököt, akit szintén nagyon sokan tisztelnek szerte a világon.

Frissítés: Alább az angol nyelvű felvételt nézhetik meg, de azóta már magyar felirattal is elérhető a vitának ez a része, ide kattintva!

Harris már elején megbukott, a moderátorok a gazdasággal kezdték - először arról kérdezték az alelnököt, hogy az amerikaiak „jobban állnak-e, mint négy évvel ezelőtt”? Harris nem válaszolt közvetlenül a kérdésre, kikerülte a választ,  ami nem véletlen, mert a Biden-Harris-adminisztráció alatt elképesztő módon kilőtt az infláció, és tehetetlenek a helyzettel.  Trump bírálta emiatt Harrist, és közben a saját kormánya alatti rekord gazdasági mutatókat is emlegette. Trump ezután kiemelte Harris világos politikájának a hiányát, azt mondta, őt próbálja utánozni, viccesen hozzátette, küldeni is fog neki egy kampánysapkát.  Azzal vádolta Harrist, hogy nincs terve a gazdasági nehézségekre - különösen a növekvő infláció leküzdésére. Harrisről valóban keveset lehetett megtudni a vitán, főként Trump támadásával volt elfoglalva. Trump a határvédelem és az Egyesült Államokba irányuló illegális migráció kapcsán azt mondta, a Biden-Harris-kormány politikája „katasztrófát” okozott az ország számára, mivel rekordmagas volt az illegális migráció.

Trump Harris
Donald Trump és Kamala Harris kézfogásával kezdődött a vita
Fotó: AFP/Saul Loeb

Trump Harrist a 2021 augusztusában történt katasztrofális afganisztáni kivonulásban játszott szerepe miatt is bírálta. Harrist és Biden elnököt hibáztatta azért a „13 emberért, akiket egyszerűen kegyetlenül és erőszakosan megöltek”. Trump szerint a kivonulás Biden és Harris felügyelete alatt „az egyik leginkompetensebben kezelt helyzet volt, amelyet valaha is látni lehetett”.

Az egyik győzött, a másik javítana

A Trump-kampány vita utáni közleménye szerint Trump elnök kifejtette vízióját Amerikáról, és azt, hogyan fog tovább építeni első ciklusának sikereire a gazdaság fellendítésével, a határ védelmével és a bűnözés megállításával, amely országszerte pusztít a közösségekben. Ezzel szemben Kamala Amerika-víziója sötét emlékeztető volt Joe Biden elnyomó, nagy kormányzati politikájára, amelyet folytatni akar. Magas infláció, gyenge határvédelem, amely lehetővé teszi a bűnözők és terroristák átáramlását, és a bűnözéssel szembeni engedékenység - ezt képviseli Kamala, írták. "A választás nem is lehetne egyértelműbb - Trump elnök volt az egyértelmű győztes ma este, és ő jelenti majd a győzelmet Amerika számára, amikor visszatér a Fehér Házba” - zárták a közleményt.

Közben Kamala Harris stábja kétségbeesetten azonnal bejelentette a vágyát egy újabb, második vitáról októberben, miután látták, mennyire gyengén szerepelt Harris. Trump a Fox Newson Sean Hannity műsorában azt mondta, 

nem zárkózik el egy újabb vita elől, ha egy tisztességes tévécsatornán lenne.

 Harrist egy olyan bokszolóhoz hasonlította, aki épp most veszített, és rögtön visszavágót akar.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!