Meghalt a világ legidősebb macskája

Vágólapra másolva!
Rosie macska, akiről úgy gondolják, hogy a világ legidősebb macskája, 33 évesen meghalt (ez emberi években kifejezve 152 évnek felel meg).
Vágólapra másolva!

A büszke tulajdonos, Lila végig kedvence mellett volt az utolsó órákban is. A cica 1991-ben született, és nem hivatalosan ő a világ legidősebb macskája, mivel a cím jelenlegi birtokos egy 28 éves macska, a kenti Flossie - aki 1995-ben született. 

Rosie idén június 1-én töltötte be 33. életévét, így emberi években számolva 152 éves korában halt meg. 

Az összetört szívű gazdája, Lila, aki cicaként fogadta örökbe Rosie-t, elmondta: 

Annyira hiányzik. Nem volt túl jól, és egy nap csak úgy besétált a ház folyosójára, lefeküdt és meghalt. Sok szép emlékünk volt, és örülök, hogy együtt töltöttük az időt.

Rosie imádott enni és aludni. Lilát a 90-es években találta meg egy macskamentő szervezet, amikor a cicát el kellett helyezni egy másik befogadónál, miután az első családja rájött, hogy a lányuk allergiás a macskaszőrre. 

Lila korábban már megmentett egy bántalmazott macskát és egy kóbor kutyát, így boldogan fogadta otthonába Rosie-t - számolt be róla a Mirror.

A Guinness Rekordok Könyve szerint a jelenleg nyilvántartott legidősebb élő macska 27 éves. Flossie 1995. december 29-én született, amint azt 2022. november 10-én Orpingtonban (Greater London) igazolták. 

A Guinness World Records szóvivője tavaly arra biztatta Lilát, hogy küldje be Rosie jelentkezését is, hogy megvizsgálhassák - de nem jutott el odáig, hogy ezt megtegye. 

A föld valaha volt legidősebb macskája 2005-ben pusztult el, a Crème Puff névre keresztelt állat mintegy 38 évig élt - írta a Metropol.

A macskák általában 15 évig élnek. 

A Guinness rekordok könyve szerint egy 2016-ban (30 évesen) elpusztult texasi sziámi macska volt a világ legöregebb cicája.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!