Önpusztító tinik

Vágás, égetés, karmolás, hajtépés, különböző tárgyak és mérgező anyagok lenyelése - mind olyan, épp hogy nem életveszélyes önpusztító tett, amelyre egy kétségbeesett, talajtveszett kamasz képes, csupán azért, hogy felhívja magára a környezete figyelmét. Egy nemzetközi kutatás szerint egyre többen fordulnak ehhez az extrém és ijesztő önkifejezési formához - a pszichiáter szerint azonban nincs ok az aggodalomra: ez egy bizonyos szintig teljesen normális.

Nemcsak pszichés zavarok okozhatnak ilyen magatartást. Léteznek különböző zenei irányzatok is, ahol ez a fajta viselkedés jelzi a csoporthoz tartozást - például az emós fiatalok körében -, gyakran tehát inkább csak másolása a többieknek, nem igazi meggyőződés vagy szükség az önbántalmazás.

Valószínűleg az minden szülő rémálma, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is kerülhet gyermeke "rossz" társaságba, s elindulhat a lejtőn. Bármilyen meglepő is, Lehóczky Pál azt mondja, ha normál, kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatról van szó, akkor a szülőt ez nem feltétlenül érinti váratlanul, hiszen akkor tudnia kell, csemetéje kikkel barátkozik, ismeri a környezetét.

Réka ma már nevetve mesél azok a napokról, amikor le sem tudta hunyni a szemét éjszakánként, mert 14 éves lánya egy számára gyanús társaságba keveredett. " Nem támadtuk le, hogy honnan szedte össze ezeket az embereket, de akkoriban, emlékszem, titokban figyeltük, merre jár, és otthon sokszor tereltük úgy a beszélgetést, kiderüljön, mit is gondol a barátairól. Néha felhoztunk a sajtóból vagy filmekből megszívlelendő, gondolatébresztő példákat, de közvetlenül sosem tiltottuk el a barátaitól, féltünk, hogy csak rontunk a helyzeten. Szerencsére hamar kikopott a társaságból: egyszer csak azzal jött haza, úgy érzi, nem is tud velük már miről beszélgetni. Nagyon megkönnyebbültünk."

A pszichiáter szerint sem szabad azonnal pánikolni és a gyereket is elijeszteni vagy ellenállást kiváltani belőle mindenféle tiltással.

"Nem szabad elfelejteni, a szülő az értékközvetítő - emely értékek ellen természetesen néha fellázad a nebuló, hülyeségnek tartja, ugyanakkor el is raktározza magában. Egy normális szülő-gyerek viszonyban a gyerek azt is tudja, hogy ha valami gondja van, bizalommal fordulhat a szülőhöz, még akkor is, ha vannak közöttük konfliktusok."

"Nem lehet 24 órán keresztül ott lenni a gyerek mellett, s valóban a legnehezebb feladat felkészíteni őt az önálló életre és a várható korlátokra. Megtartani benne, hogy nyitott legyen a világra, ugyanakkor úgy nevelni, hogy azt is felismerje, hol vannak a veszélyek" - mondja dr. Lehóczky, de hozzáteszi: lehetséges.

"Csak úgy lehet, hogy a gyereknek - számos kommunikációs eszközt bevetve - bőséges szellemi és érzelmi muníciót adunk, és ha azt érzi, tapasztalja, hogy viszonylag szabadon dönthet a dolgairól, de a szülő mint korrekciós tényező képes részt venni az életében, fel fogja ismerni a veszélyeket magától is. A tinédzserek nagy százaléka alapvetően nem önsorsrontó, hanem kíváncsi. Ez így rendjén is van, csak azt kell éreznie a gyereknek, hogy ő fontos. Amikor a szülő bármilyen, a gyerekét érdeklő dologról véleményt formál, fontos, hogy az ne úgy hangozzék, mintha a szülő meglátásainak kellene megfelelni, hanem úgy, mint ami az ő élete szempontjából fontos. Érezze, hogy amit a szülei mondanak, az csupán segítség, nem pedig kötelezően követendő példa. Normál fejlődésű fiatal, ha még a korosztályi hatás miatt - ami egyébként a legerősebb hatás - el is tud menni ebbe az irányba, hamar fel fogja ismerni, neki erre nincs szüksége, hiszen nem jó."

Ahol véget ér a szülői tudás...

Dr. Lehóczky Pál azt is hangsúlyozza, ha mégis komolyabbra fordulna a dolog akár önbántalmazás, akár más lelki terhek esetében, akkor - megint csak a jól működő családban - a szülőnek azt is éreznie kell, hogy az ő kompetenciáját már meghaladja a dolog. Sokszor még a gyerek is megérzi, és maga kér segítséget, akkor, amikor már túl sok, túl erős, amit el kell viselnie, és nem bírja tovább.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy ma Magyarországon nagyon nehéz vállalni, ha a gyermekünknek komoly mentális gondjai vannak, ezért sokan elodázzák a dolgot, pedig létezik hathatós segítség. Minél korábban ismerik fel, hogy nem tudják megoldani egyedül, annál jobbak az esélyek a normál életre, még akkor is, ha véletlenül bármiféle genetikai okból patológiás irányba fordulna a dolog. - állítja a doktor.

Alapvetően gyermekkorban nem nagyon alkalmaznak gyógyszeres kezelést, csak bizonyos kórformáknál. Ilyenkor inkább pszichoterápiás, lelki tanácsadás típusú foglalkozások vannak, amik azonban rendkívül sokat segíthetnek.

Fehér Mariann