Karácsonyi torták és sütik

Vágólapra másolva!
Az elfogyasztott étel közvetlenül hat a lelkünkre, szellemünkre, és lehet a boldogság kapuja is. Feltéve, hogy nem terheli meg a szervezetünket. Ezért is könnyű gyümölcstortákat, kenyereket és mignont ajánlunk az ünnepekre, mert ezek nem nehezek, zsír- és koleszterinszegények. A lényeg, hogy készítsük ételeinket jókedvvel, és édesítsük meg szeretteink karácsonyát velük.
Vágólapra másolva!

Datolyás teakenyér

Hozzávalók: 12,5+2 dkg RAMA margarin, 2 citrom, 25 dkg finomliszt, 17 dkg porcukor, 12,5 dkg datolya, 3 tojás, 1,8 dl tej
tetejére: 5 evőkanál frissen préselt citromlé

Forrás: Magyar KonyhaEgy püspökkenyérformát 2 dkg margarinnal kikenünk. A RAMA margarint apró darabokra vágjuk, a citromokat jól megmossuk és sárga héjukat lereszeljük, vigyázva, nehogy fehér bundájuk belekerüljön. Utána a citromokat kifilézzük, vagyis a gerezdeket elválasztó hártya mentén bevágjuk és a gyümölcshúst kiemeljük. Ezt kockákra daraboljuk és ha van benne mag, eltávolítjuk. A lisztet 14 dkg porcukorral összekeverjük, majd a margarint hozzáadjuk és kézzel elmorzsoljuk. Akkor jó, ha a zsemlemorzsához hasonló állagú lesz. A reszelt citromhéjat, a földarabolt gyümölcshúst meg a kissé fölaprított datolyát beledolgozzuk, végül a simára vert tojást és a tejet is hozzáadjuk. A formába töltjük, elsimítjuk, azután előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 fokok, légkeveréses sütőben 160 fokon) 1-1,5 óra 15 percen át sütjük. 10 percnyi pihentetés után rácsra borítjuk. A citromlevet a maradék cukorral jól összekeverjük, majd a még meleg sütemény tetejére locsoljuk. Így hagyjuk kihűlni.

Elkészítési idő: 1 óra 45 perc
Egy szelet: 945 kJ/226 kcal
Ajánlott ital: édes fehérbor - Tokaji Szamorodni Édes 2000


Gazdag gyümölcskenyér

Hozzávalók: 18 dkg liszt, fél csomag sütőpor, 5 dkg étkezési keményítő, fél citrom reszelt héja, 2 db tojás, 15 dkg cukor, 5 dkg aprított mandula, 15 dkg vegyes szárított gyümölcs (szilva, alma, őszibarack), 12 dkg RAMA margarin, csipet só, porcukor a szóráshoz

Forrás: Magyar KonyhaLegelőször a szárított gyümölcsöket megmossuk, két-három órára beáztatjuk, lecsepegtetjük. Egy kb. 25 cm-es hosszúkás formát kikenünk vajjal, kilisztezzük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A RAMA margarint a cukorral, csipet sóval, a reszelt citromhéjjal habosra keverjük. A tojások sárgáját, és a mandulát a krémhez adjuk. Beleszitáljuk a lisztet, beletesszük a keményítőt és a sütőport is, jól kikavarjuk. A tojásfehérjét felverjük, a tésztához adjuk, összedolgozzuk. Legvégül a gyümölcsöket keverjük bele. A tésztát a kikent formába öntjük, 50-60 percig sütjük, 15 percig pihentetjük. Kiborítjuk, porcukorral megszórjuk.

Elkészítési idő: 80 perc
Egy adag: 1530 KJ/366 kcal
Ajánlott ital: édes vörösbor - Full Ruby Portói bor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!