Legalább három órája fogtam neki a folyamatnak, és még csak most következik a katarzis, vagyis a leírás szerint megpróbálom egyenletesen eloszlatni magamon a barnítót.
Persze előtte azért felhívom a kozmetikusom, aki megnyugtat, hogy az önbarnítóknak nincs semmilyen káros hatásuk. A legtöbb kozmetikum az úgynevezett DHA-t tartalmazza. Ezt az anyagot szőlőcukorból vonják ki, és a bőr szarurétegében lép reakcióba a test pigmentjeivel. Na ettől lesz olyan színem, mint Naomi Campbellnek. Csak már lenne.
Majdnem egy órája állok anyaszült meztelenül a szoba közepén, mivel a flakonon az áll: ne nyúljon semmihez, ne öltözzön fel és főleg ne zuhanyozzon, amíg a készítmény maradéktalanul fel nem szívódik. Közben kipirosodott arcomra is felhordom a barna szmötyit, mert hát rosszabb már úgysem lehet.
Újabb fél órát várok, ez idő alatt összekenem a frizsiderajtót, a mobiltelefonom, a kanapé szélét és a WC-deszkát. Türelmem fogytán így egy törülközővel felitatom a rajtam csillogó felesleget. Aztán jön a hajszárítós megoldás, mivel még mindig ragacsosnak érzem magam. Igen, sikerül tovább rontanom a helyzeten, mintha a foltos terítőre még rá is vasaltam volna. Valahogy úgy is nézek ki.
Mr. Hyde
Beesteledett. A bronzbarna bőr továbbra is csak álom marad a számomra, és könnyes szemmel nézem a flakonon fekvő csokiszínű csajt, hiszen az én testemen csupán sárga, narancsszínű amőbák éktelenkednek. A térdem, a könyököm, a sarkam, valamint a kézfejem még egy született kínai is megirigyelné.
A fenekemen éktelenkedő fogyási csíkok viszont határozottan bebarnultak, olyan csíkos vagyok oldalnézetből, akár egy zebra. És az arcom? Szép pöttyös. A krém csak apró pontokban fejtette ki hatását, a baj csak az, hogy szeplőnek túl nagyok, anyajegynek viszont roppant kicsik és furcsák. Ó, és az alap pirosság, amit még az arcradír idézett elő, nos az is megmaradt. Azért optimistán fekszem le, hátha reggelre ismét egyszínűvé válok.
És újra dr. Jekyll
Másnap reggel azonban egyáltalán nem jobb a helyzet. Sőt. A sárga részek már szinte okkeres árnyalatba fordultak át, kivéve a hajlataimat, ott még mindig narancssárgában pompázok. Az arcom akár egy gepárdé. Ezenkívül, odalett két törülközőm, végzetesen összekentem az ágyneműhuzatot, a lepedőt és természetesen a pizsamám is. Ja, és nem ártana egy nagytakarítás sem.
Mielőtt nekiugranék a fürdőszoba suvickolásának, még megpróbálom helyrehozni magam a vészhelyzet estére beszerzett korrektorral. Szinte az egészet elhasználom, és örömmel tapasztalom, hogy a barnás-sárgás lé csak folyik, csak folyik le rólam. Jó háromnegyed óra múltán újra a régi vagyok. Istenem, imádom ezt a hullasápadt bőrszínt, és még beteget sem kell jelentenem a munkahelyemen, újra kimehetek az utcára.
Íme az önbarnítók tízes listája, hogy mindez veled ne fordulhasson elő: 1. Biotherm, Sunfitness önbarnító gél |