Nem miattad váltunk el!

Mit tegyünk egy állandóan izgő-mozgó kisgyerekkel, akitől még a házimunkát se tudjuk elvégezni? Miért rágja egy gyerek a körmét? Hogyan mondjuk meg kisfiunknak, hogy apukája börtönbe fog vonulni? Hogyan szoktassuk le a kicsit a káromkodásról? Miért lesznek a gyerekek válogatósak és hogy lehet becsempészni ételeikbe a "nemszeretem" dolgokat? Hogyan készítsük elő egy kisgyerek nyaralását? Sződy Judit válaszol.

Kisfiam október végén lesz 3 éves. Igazi tűzrőlpattant, a végtelenségig eleven és vagány gyerek, de a lelke határtalan. 2-3 hét múlva alkalmunk adódik, hogy az apukájával és az apai nagyszüleivel egy egész hetet nyaraljon a tengerparton. A kérdésem az lenne, hogy hogyan készítsük őt föl erre az utazásra, mikor kezdjünk el beszélgetni róla, már most, vagy elég csak az indulás előtti napokban? És egyáltalán, mit lehet neki mondani, hogy szívesen menjen?

Azért okoz gondot ez a kérdés, mert eddig mindössze öt alkalommal volt tőlünk távol a nagyszüleivel, egy-egy éjszakára. Tavaly ősszel kistestvére született, ez a nagyszülős programokra semmilyen hatással nem volt - legalábbis amennyire mi észrevettük. Előtte kétszer, azóta háromszor volt nagyizni, mindannyiszor lelkesen. Most 4 hónapja azonban nem akart elindulni a nagypapájával egy hétvégére (így aztán maradt itthon), és egy hónapja sem a sógoromékkal mindössze egy napra strandolni (tehát megint maradt itthon). Persze nem tudom, hogy ez összefügg-e a kistestvérével (imádják egymást, elfogulatlan szemek szerint is).

Szeretném, ha most el tudna menni (ha szívesen elmenne), mert biztos vagyok benne, hogy jól érezné magát, az apját imádja, a nagyszüleit imádja, a vízpartot is imádja, és a tengerparton nem biztos, hogy olyan gyakran lesz alkalma tombolni. Ugye nem okoz a kis lelkében törést, hogy a mamája nem lesz ott vele? Tehát hogyan tudnánk őt felkészíteni?

Lehet, hogy nem szép dolog, de mi leszoktunk arról, hogy a gyerekeinket megkérdezzük, hogy akarnak-e valahova menni. Persze, vannak kivételek, de, ha mi szülők előre tudjuk, hogy jól fogják érezni magukat, és főleg, ha a mi terheinket is megkönnyíti átmenetileg a gyere távolléte, egyszerűen nincs a dolgon min gondolkodni, mennek és kész. Egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor megbánták volna, és egyetlen olyan alkalom sem volt, hogy a négy közül legalább egy ne tiltakozott volna.

Persze, nem voltunk mindig ilyen határozottak. Eleinte mi is tökéletesen demokratikusan akartuk megoldani a dolgot, és kikértük a véleményüket. A következő történt rendszeresen:
1. a gyerek attól esett pánikba, hogy döntenie kell,
2. attól borult ki, hogy végül is nem ment, pedig mehetett volna,
3. lemaradt olyan programokról, amiket a későbbi alkalmakkor nagyon élvezett,
4. mi lemaradtunk arról, hogy legalább egy-egy gyerekmentes napunk vagy legalább "kevesebb gyerekes" időszakunk legyen - emiatt morgósabbak voltunk,
5. volt olyan eset - és ez tipikus - hogy nagy demokratikusan megkérdeztük a gyereket, hogy akar-e menni, miközben tudtuk, hogy úgyis elmegy, ha nem akar. Ez egy alapvető nevelési baltett, mégis elég gyakran előfordul más szülőknél is. Ebből aztán nagyobb hiszti lett az átlagnál, és nekünk is lelkifurdalásunk volt.

A gyerek - amikor már "ott van", többnyire jól érzi magát. Csak elindulni nehéz.
Nem mondom, hogy hároméves korában szüksége van a tengerparti nyaralásra, anya nélkül, de azt se mosnom, hogy lelki károsodást fog szenvedni tőle, főleg, ha az apja végig vele lesz. Az is lehet, hogy meglepően sokat fog fejlődni, önállósodni ez alatt az idő alatt, hiszen néhány dolog, amiben eddig anyára számított (bár már meg tudta volna csinálni maga is), most rá marad, vagy apára, vagy a nagyiékra - akik lehet, hogy nem ugranak azonnal, vagy nem úgy, ahogy te szoktál, vagy a gyereknek eszébe sem jut ugrasztani őket. Magad is meg fogsz lepődni, milyen érett kis porontyot hoznak majd vissza.

Szerintem elég kb. egy héttel az indulás előtt beszélni róla, és ne felejtsd el becsomagolni a kedvenc játékait, esetleg alvómaciját, ha van. Jó utat a fiúknak, te meg pihenj sokat!