A kisfiam nem enged el otthonról

Miért nem tud meglenni egy két és fél éves fiú egy percig sem az anyja nélkül? Ki segít válás után, ha a szülők nem tudnak megegyezni a láthatás idejében? Miért hisztizik a másfél éves? Hogyan lehet "rávenni" a gyereket, hogy kakiljon? Létezik-e apukafóbia? Sződy Judit válaszol.

Olvastam egy hasonló gondokkal küzdő anyuka levelét (konkrétan a pelenkába kakilás és az éjszakai bepisilésről van szó), akinek azt válaszoltad, hogy nagyobb téma ez annál, hogy e-mail útján meg lehessen tárgyalni, de azért én mégis feltennék pár kérdést.
Kisfiam júliusban volt négyéves. Még pelenkába kakil, bilibe és WC-be csak egy-kétszer volt hajlandó. Sőt legszívesebben nem is kakilna, ha látom rajta, hogy már nagyon kell neki, akkor rábeszélem, hogy nyomja ki. Voltunk már ezzel szakembernél, aki azt tanácsolta, hogy naponta háromszor negyed órára ültessem a bilire, és beszéljem rá, hogy nyomjon. Próbálkoztam vele, de sajnos kevés sikerrel.
Úgy gondolom, hogy addig nem tudok nála sikert elérni, amíg nem értem, hogy miért teszi, amit tesz. Elég nagyfiú már ahhoz, hogy lehessen vele értelmesen beszélni, de eddig nem sikerült megtudnom tőle, hogy miért jobb a kakit benntartani, mint kinyomni. Miért jobb pelusba, mint a WC-be? Kérem, válaszolj ezekre a kérdésekre, mert én teljesen értetlenül állok a dolog előtt.
Egyébként ha a kaki szóba kerül, őt minden nagyon érdekli. Tudja, ki kakilt, hol kakilt, ha egy babát átpelenkáznak, ő mindjárt ott terem.
A másik gondunk az éjszakai bepisilés. Hároméves kora körül egy-két hétig aludt pelenka nélkül, és remekül ment, aztán egyre többször pisilt be, és visszaszoktunk a pelenkára. Tudom, hogy ezzel ötéves kor felett szoktak szakemberhez fordulni, de addig ne is próbálkozzak semmivel?

Ez sokkal gyakoribb probléma, mint ahogy az ember gondolná. Ha az okokat kérdezed, hát elsorolhatok néhány elméletet.

- A gyerekek a székletet mint saját testük részét élik meg, tehát minden kakilásnál a testük egy részének elvesztését élik meg. Ez ijesztő lehet számukra, ezért nem mernek kakilni. Ha pelusba megy, az nem látványos veszteség.

- A gyerek a kakilást mint az "adás-kapás" prototípusát éli át. Amikor kakilok, adok valamit a környezetemnek. Ha nem adom, akkor büntetek. Vagyis a nem kakilás a szülő iránti agressziónak feleltethető meg.

- A kakilás közben érezhető enyhe (vagy kemény széklet esetén erős) fájdalomtól fél a gyerek, ezért nem meri kinyomni a székletet, főleg nem úgy, hogy ezt időre elvárják tőle.

Látod, ezek nagyon különböző okok. Megpróbálhatjuk mélylélektani oldalról megközelíteni a dolgot, de így az internet segítségével nem hiszem, hogy sokra mennénk. Én inkább a józan paraszti ésszel megáldott anyák praktikáit teszem közzé: tedd érdekessé, vonzóvá a vécébe kakilást, hogy maga a felkínált élmény erősebb legyen, mint a félelem vagy az az indíték, ami miatt visszatartja a kakit. Nem vagyok az idomítás híve, de itt beválik. Ugyanis, ha a vonzó cél érdekében hajlandó erőt venni magán, hamarosan rájön, hogy a vécébe kakilás teljesen rendben lévő dolog, és egy idő múlva természetesnek veszi.
Ötletek - minden kakilás után kap valami apró ajándékot, ami tényleg vonzó számára (fiúknál a 100 forintos matchbox beválik), minden kakilás után kap valami apró, különleges finomságot (aszalt barack, mandula, Smarties stb.).

Ami szinte biztosan ront a helyzeten, ha rimánkodsz, ha erről szól a nap. A napi három kotlást nem támogatom. A rostdús, hajtó hatású ételeket igen. Az éjszakai bepisiléssel sem kellene különösebben törődni. Télen semmiképp ne tedd ki annak, hogy a pisis ágyban aludjon, maradjon a pelus.