A kisfiam nem enged el otthonról

Miért nem tud meglenni egy két és fél éves fiú egy percig sem az anyja nélkül? Ki segít válás után, ha a szülők nem tudnak megegyezni a láthatás idejében? Miért hisztizik a másfél éves? Hogyan lehet "rávenni" a gyereket, hogy kakiljon? Létezik-e apukafóbia? Sződy Judit válaszol.

Kislányom, Anna, négyéves múlt szeptemberben. A férjem kb. 1 éves kora óta - amikor rájött, hogy lehet vele játszani - rengeteget foglalkozik vele, minden bolondos játékban benne van. Minden szabad idejét velünk tölti, Anna mégis erősen elutasító vele szemben, ha és is ott vagyok velük. Addig nagyon szeretgeti, amíg csak ketten vannak, de ha hazaérek, már csak velem hajlandó foglalkozni, mindent nekem mond, csak engem kérdez, csak én fürdethetem, én adjak ruhát neki, én altassam stb.
Az apját nagyon élesen - hisztisen - elutasítja. Ha elbeszélgetek vele, azt mondja, szereti az apját és nem akar "ilyen rossz lenni" - mégis ha az apja csak mellé fekszik, már sír és eltolja.
Amikor kb. egyéves korában az apja igazán elkezdett vele foglalkozni egy ideig "apás" volt, sokszor kérte, hogy az apja csináljon meg valamit neki. Aztán hirtelen megváltozott, és nem tudom igazán mihez kötni ezt a változást. Ráadásul én vagyok, aki szigorúbb vele és általában rászólok valamiért.
Kérem, adjon tanácsot, hogy alakíthatunk ki harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet, mert a férjemnek nagyon fáj a kislányunk viselkedése!

Nem akarom elszomorítani azzal, hogy nem javaslok azonnali csodaszert, mégis azt kell írnom: ez a viselkedés szinte általános ebben a korban.
Természetesen van olyan gyerek, aki nem ennyire szélsőséges, de ez sem túl ritka. A gyerek elsődlegesen az anyjához kötődik. Eközben az anya személye elég ambivalens: tőle származik a sok-sok jó, de tőle a "rossz" is, vagyis a kötelességeket, macerát (pelenkázás, öltözés és evés közbeni kötöttségek, viselkedési korlátok) ő közvetíti a gyerek felé. Mint ilyen, kicsit szorongást keltő figura is, hiszen neki kell megfelelni. A gyerekben bizonytalan érzések alakulnak ki vele szemben: mindenekfölött szereti, de tart is tőle. Ha nincs a közelében, akkor teljes mértékben el tudja engedni magát, feloldódik, apával, nagyival vagy más gyerekekkel (pl. az oviban) kiegyensúlyozottan viselkedik, elmerül a játékban, rendesen eszik, nem válogat, nem nyafog. Ahogy anya hazakerül, szinte rátapad, folyamatosan ellenőrzi a szeretetét (hiszen bizonytalan benne, és magában is), nem ritka, hogy nyafog, hisztizik, próbálgatja a határokat. Szóval ön egy nagyon tipikus viselkedésformát írt le. Néhány hónap múlva biztosan oldódni fog ez a helyzet. Nagyon jó lenne, ha nem csinálnának ebből a dologból lelkiismereti kérdést, nem nyaggatnák vele a gyereket, és az apa nem sértődne meg, mert ez lelkifurdalást vált ki a kislányból egy olyan dolog miatt, amiről ő nem tehet.