Új év, régi fogadalmak

Itt az új év, így megint  megfogadjuk, hogy ezentúl alapjaiban változtatjuk meg az életünket. Lefogyunk, eldobjuk a cigit, leszokunk a trágár beszédről, rendszeresen mozgatjuk a testünket, szóval: egészségesek, boldogok és kiegyensúlyozottak leszünk. Tesszük mindezt annak ellenére, hogy tavaly ilyenkor ugyenezekkel a kötelező körökkel bombáztuk magunkat.

Az emberi problémák sokszor jönnek maguktól. De súlyosbodni azáltal szoktak, hogy meg akarják oldani őket. Rossz a gyerek? Rászólunk. Még mindig rossz? Ráordítunk. Még mindig rossz? Megverjük. Még mindig rossz? Az is marad.
Vegyük a tipikus pánikbetegeket. Mindenáron teljesen tünetmentes akar lenni. Elege van a tünetekből, elege van a rosszullétekből. Szorong minden apró tünettől, mert a roham kezdetének tekint. És ettől van a roham, a folyamatos rettegés. A pszichiátria készségesen a segítségére siet, gyógyszert ír fel a tünetek ellen. De a tünetek nem szűnnek meg. Akkor még erősebb gyógyszerek következnek. De a tünetek még mindig nem szűnnek meg, sőt már a gyógyszermellékhatások is tünetek. Minél inkább a tünetmentességre koncentrálunk, annál súlyosabbá válik a helyzet. Így működik minden fóbia is: minél jobban igyekszünk elkerülni a szorongást kiváltó helyzetek számát, annál több dologtól kezdünk félni, s annál jobban beszűkül az életterünk.

Emberek hosszú éveket töltenek el abban a reményben, hogy majd a másik végre megváltozik. De az csak iszik, vagy nőzik, vagy veszekszik, vagy féltékeny, vagy továbbra sem kívánja a szexet, vagy rendetlen. Mit teszünk annak érdekében, hogy megváltozzon? Szóvá tesszük, megbeszéljük, összeveszünk, elhidegülünk, elköltözünk, de a másik nem változik. Valójában mindig ugyanazt tesszük, csak egyre erőteljesebben, s ettől a dolgok egyre jobban elfajulnak

Az örökös fogyókúra

Fontos volna elaludni, mert holnap nehéz nap vár rám. De már tíz perce nem megy. Mi lesz, ha nem tudok elaludni? Úristen, már egy órája fekszem, és még nem alszom. Egyre görcsösebben igyekszem elaludni. Látom magamat, ahogy holnap kóválygok, s nem látok ki a fejemből. Szívem hevesen kalapál. Tessék már elaludni! Na ugye, ebből nem szokott pihentető édes alvás lenni. Aztán jön a következő este az előző éjszaka borzalmas emlékével, és ez így megy egészen a krónikus alvászavarig. Akkor jön az altató, majd a még erősebb altató.
Vagy itt vannak az örök fogyókúrások. Már százszor nekifutottak, olykor sikerült is lefogyniuk, de aztán mindig ugyanott tartanak. Minden fogyókúra, nullkalóriás orvosi fogyasztás, meggyűrűzött gyomor elhibázott, mert mindegyik csak ugyanazt akarja egyre durvább módon: fogyasztani.