Divatba jönnek az agglegények

Anthony Giddens világhírű szociológus szerint a hagyományosnak tekintett család az 1950-es évektől indul alapvető változásnak, ami párhuzamos a nők fokozódó munkavállalásával - és a válás fokozatos könnyebbedésével. A család egyre kevésbé működik gazdasági egységként, és a romantikus szerelem mint a házasság alapja átveszi a gazdasági jellegű szerződés helyét.
Mindez egybeesik az első szexuális forradalommal is, amely a hatvanas években teljesedik ki. Azóta a család intézménye nagyon sokat változik, bár ebben nagy különbségek vannak nagyváros és vidék között - és persze egyes társadalmak között is. Az iparilag fejlett országokban azonban ugyanazok a trendek jelennek meg. A hagyományos családokban maga a pár - a házaspár - csak egy részét jelentette a nagyobb családnak, ma a család magja a pár, házasságban vagy anélkül. A párokat elsősorban az érzelmi kommunikáció és az intimitás köti össze. Giddens nagyon optimista ezzel az új típusú kapcsolattal szemben, amelyben a demokratikus társadalom ideáljait látja megtestesülni. A világ ugyanakkor hangos a házasság és a család súlyos válsága miatt aggódó szerzőktől, és a válási statisztikák, a házasságon kívül született gyerekek száma, továbbá azoké, akik nem kívánnak gyermeket vállalni, a fejlett országokban folyamatosan növekszik. A tartós, elkötelezett együttlétnek ma már nem a házasság az egyetlen vagy éppen fő formája.

Házasodjak vagy mégsem?

Lust Iván pszichiáter, pszichoanalitikus, gyermekpszichiáter és pszichoterapeuta szakorvos, a Női lapozó tanácsadója. Készséggel válaszol, ha családi problémáival, kapcsolataival, szexuális vagy lelki gondjaival keresik fel e-mailben. Oldalán közvetlenül fordulhatnak hozzá kérdéseikkel, és beleolvashatnak a korábbi levelekbe is.

Mindebből arra következtethetünk, hogy azok a társadalmi és gazdasági erők - az együttes munka, a vagyon, az öröklés érdekei, a közösségi és vallásos normák ereje -, amelyek a hagyományos házasságot szükségessé tették és fenntartották, jelentősen megváltoztak, és a mai körülmények között a felnőtt kapcsolatok hagyományos formái elbizonytalanodtak. Ha a gazdasági kényszer és társadalmi nyomás helyébe az érzelmi és szexuális vonzalom kerül, azt értékelhetjük felszabadulásként is. Az elmúlt évtizedek jelenségei azonban azt mutatják, hogy pusztán ezek a szubjektív, belső erőforrások esetleg mégsem elegendőek ahhoz, hogy ennek az alapvető társadalmi intézménynek a teherbíró képességét biztosítsák.

A legújabb statisztikák alapján azt látjuk, hogy a fejlett országok nagyvárosaiban a világ minden részén rohamosan növekszik az egyszemélyes háztartások száma, tehát az olyan férfiaké és nőké, akik saját elhatározásukból élnek egyedül. A növekedés túlnyomórészt a 25 és 45 év közöttiek körében tapasztalható. Franciaországban 1968 óta megkétszereződött az egyedül élők száma, a svédek negyven százaléka él így, és az angliai előrejelzések szerint 2020-ra az összes háztartás negyven százalékát teszik majd ki az egyedül élők. A BBC egyik műsorában hangzott el, hogy manapság az egyszemélyes háztartás kezd normává válni. Frank Furedi angol szociológusprofesszor szerint ezt az intim kapcsolatok válságaként értékelhetjük. Mi hát a baj az intimitással? Erről következő írásunkban olvashatnak.

Lust Iván