Hamis emlékek nyomában

Emlékszel, amikor ezt a fülbevalót vettük Velencében, azon a kis téren? Nagyon sokszor teszünk fel ilyen és ehhez hasonló kérdéseket egymásnak. De kérdés nélkül is nagyon sokszor idézünk fel emlékeket, például amikor szeretnénk megtalálni a parkolóházban az autónkat, vagy igyekszünk felidézni egy helyzetet, amikor ez és ez történt velünk. Lényegében mindaz, amit magunkról, egymásról és a világról tudunk, valahogyan összefügg az emlékezéssel.

Szinte mindig adódnak viták egy családban, hogy bizonyos dolgok, kivel, hogyan és mikor történtek meg. A "szentesített" családi történetek is változnak, módosulnak, ahogyan az idő halad. Nem igaz, nem jól emlékszel, az nem úgy volt, szoktuk mondani - és előállunk a saját verziónkkal. Sok-sok apró bizonyíték van arra, hogy emlékezetünk pontatlan. Felfokozott érzelmekkel járó helyzetekre élesebben, maradandóbban emlékszünk vissza, mint szürke, hétköznapi eseményekre. Igaz viszont, hogy a felfokozott érzelmek miatt emlékezetünk torzíthat, az esemény szempontjából esetleg jelentős, de érzelmileg nem kiemelkedő mozzanatok háttérbe szorulnak.

Az emlékezetkutató tudósok kiderítették, hogy az emlékezés, az emlékek tárolása nagyon dinamikus folyamat. Emlékanyagunk állandóan mozgásban van, és minden egyes felidézéskor változik is valamennyit. A hétköznapi elképzeléssel szemben az emlékezés nem az egyes agyvelők munkája, ahol mint valami raktárban felhalmozzuk az emlékeket. Sokkal inkább aktív, közösségi folyamat, amiben mindazok részt vesznek, akikkel érintkezünk. Ez a folyamat akkor is ilyen társas módon zajlik, amikor egyedül vagyunk. Mindez arra mutat, hogy emlékeink pontossága bizony igen bizonytalan dolog, emlékeink túl sokféle befolyás hatására formálódnak és alakulnak át.