Az ember legfőbb mumusa

Nem az ördög, nem a kocsonyás űrlény, hanem az idő az ember legfőbb ellensége. Folyton csak múlik, elszáll, rohan, siettet, a rabjai vagyunk, és állandóan egy ördögi szerkezetre figyelünk, amelynek mutatói könyörtelenül haladnak előre. Elszalasztott pillanat, lejárt határidő, eltékozolt ifjúság, régmúlt boldog idők, feláldozott élet, utolsó óra. Kifutunk az időből, fecséreljük az időt, raboljuk más idejét, vagy a mienkét rabolják és ezért nincs időnk semmire. Az ember kitalálta az időt és boldogtalan miatta. De nem a fizikai idő szenvedéseink igazi forrása, hanem a megélt idő jelentése.

De mi akadálya volna annak, hogy a szobrot átfaragjuk? Semmi. És mi akadálya van annak, hogy itt és most működésünket megváltoztassuk? Egyedül mi vagyunk az akadálya. Nem hiszünk benne, hogy lehetséges. Átéljük magunkat valamilyennek, és azt hisszük, hogy az valami stabil, változtathatatlan dolog. Ha ugyanis azt kérdezem, mi akadálya volna, hogy másként emlékezzünk, ön egyből azt válaszolná, hogy akkor az önbecsapás, önámítás volna. Az emlékeket átírni? Hogyisne. Az csalás. Szeretném bebizonyítani, hogy nem így van. Az emlékek egyfelől képek, benyomások, érzések, másfelől múltbeli események értelmezései. Az emlékezés szubjektív dolog.

Vegyük azt az embert, akit egész gyerekkorában csúfoltak, de később sikeres ember lett. De még mindig fáj neki a múlt. Ha erre gondol, igazságtalanak érzi a múltat, és ettől szenved.
Megkérdezzük tőle, miért olyan rossz ez az emlék. Hiszen csúfolódás annyi ember életében volt, és sokan még csak nem is emlékeznek rá. Azt feleli, azért, mert akkor nem tudott hinni önmagában, elhitte, hogy ő szerencsétlen. Kérdezzük meg tőle, hogyan lett mégis sikeres? Elgondolkodik, és azt feleli: mert meg akartam mutatni nekik, hogy érek én is valamit. Aha. Tehát a gyermekkori emlékekből kimaradt valami fontos dolog: mindig, amikor csúfolták, dacos elhatározás született benne, és ez vitte őt aztán sikerre. Megkérjük őt, képzelje el, amint kisgyerek és csúfolják, de most ne szégyent, hanem dacos elhatározást és öntudatot érezzen, s mondja azt magában: "gúnyolódjatok csak, majd meglátjuk, ki nevet a végén". A férfi újraéli most módosítva emlékeit, és különös változáson megy keresztül. Azt mondja, érdekes, most nem vesztesnek, hanem győztesnek érzi magát. Képes már gyerekként is átélni azt a fölényt, amit most érez. Úgy látja magát, hogy ő nem akármilyen gyerek volt. Büszke magára, miközben gúnyolják. Belátja, hogy volt benne valami rendkívüli, ami képessé tette arra, hogy javára fordítsa a gúnyt.

Na most melyik az igazabb emlék? Amire fájdalom visszagondolni, vagy az, amit kiegészítettünk, és aminek büszkeség lett a tartalma? Csaltunk? Nem. Csak rámutattunk a férfinek arra, hogy rosszul, hiányosan emlékszik. Ha gyermekkorában nem érezte volna azt, amit most utólag "beleépítettünk" emlékeibe, akkor most nem lehetne sikeres. Az emlék az agyban olyan, mint egy viselkedésgenerátor. Ha megváltoztatjuk, változik az általa generált viselkedés is.

Vagy vegyük annak a nőnek az esetét, aki egy este kijött a házukból és be akart szállni kocsijába. Ekkor egy felé igyekvő alakra lett figyelmes. Nem látta tisztán, mert sötét volt, ezért udvariasan az alak felé fordult, azt hitte, az kérdezni akar valamit. Az alak történetesen a környéken garázdálkodó késes támadó volt; rárohant a nőre, aki védekezett és kiáltozni kezdett. A férfi csak az arcán tudta megvágni, aztán a házból kirohanó segítségre elmenekült. Az élmény súlyos trauma, egy életre megnyomoríthatta volna a nőt. De csak akkor, ha olyan borzalomnak éli meg, aminek megismétlődésétől egy életen át retteg majd, és újra és újra elképzeli, mit lett volna, ha a támadó megöli.
A történetnek azonban van egy másik olvasata. Ez a nő hős volt, aki nem esett pánikba, hanem küzdött és megmenekült. Az áldozat-emléket cseréljük ki a kivételesen bátor és harcolni képes nő emlékére, és meghökkentő módon az emlék pozitív felhangokat kap. Az emlék tartalma most nem az, hogy "úristen, mi minden történhet egy nagyvárosban", hanem az, hogy "velem nem lehet akármit csinálni, én megvédem magamat".