A napi praxis és az elvont tudomány szoros kapcsolatát példázza a nagy kémikus, Lavoisier végső nagy kísérlete is, melyben - ha csak pillanatokra is - de megteremtődött a kapcsolat eszme és gyakorlat között. A francia forradalomban oly mindennapossá váltak a guillotine-os kivégzések, hogy számos amatőr természetbúvár szórványos megfigyeléseket tett, miszerint a levágott fejek még éltek pár másodpercig. Nos, mikor Lavoisier-ra került a sor, megígérte tanítványainak, hogy levágott fejével addig fog másodpercenként pislogni, amíg csak bír. Aki végigrágja ezt az írást, a végén megtudhatja.
Reklamálni a "gyártónál" tessék!
Kritikus olvasóim felvetették, hogy a féltékenységnek nem sok köze van az apaság biztosításához vagy a férfi eltartóerejének megtartásához, szerintük egyszerűen fáj a másik elvesztésére gondolni, vagy megszégyenítő blamázs, ha az embert palira veszik és megcsalják. Azokról az anyagi természetű galibákról nem is beszélve, amikhez aztán egy válás vezet. A tudomány természetesen akkor ér valamit, ha választ ad a napi tapasztalatokra. Ezek a válaszok azonban éppen azt firtatják, hogyan is lett "tervezve" az emberi agy, hogy így éli meg a dolgokat és nem másként. A féltékenység ugyanis gyakran nem tűnik logikusnak, és ez felveti a kérdést: vajon soha nem is volt logikus? Dehogynem. Amikor vadászó-gyűjtögető ősemberek voltunk, csak már ebből kinőttünk.
![]() |
De vegyünk egy példát.
Ha egy patkányt egy étel elfogyasztása alatt röntgenbesugárzásnak tesznek ki, és ettől később rosszul lesz, egész életében kerülni fogja azt az ételt. Az emberi gondolkodás is ezt a főcsapást követve fejlődött, mindenhol okokat keresünk és nagyon sokszor hamis ok-okozati kapcsolatot tételezünk föl, csupán mert egymást követik az események. Az agyban kifejlődött egy külön "okság" modul. A gondolkodás evolúciós termék, minél fejlettebb egy állat, annál okosabb. A gondolkodás nem pusztán emberi jelenség, és nem azért van, hogy matematika példákat oldjunk meg, hanem hogy a tapasztalatokra támaszkodva képesek legyünk jóslásokat tenni elkövetkező események bekövetkezési valószínűségére. Rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy a gondolkodás sajátságai, az érzelmi működésünk, a beépített viselkedésprogramok évmilliók alkalmazkodásának terméke. Az idegengyűlölet, a házasodási rendszerek, a párválasztási stratégiák, az alapérzelmek, az anya-gyerek kapcsolat, na és persze a féltékenység az egész világon minden kultúrában jelen vannak. Kultúránként variálódva, de univerzális jelenségek.
Világos, hogy egy elvont evolúciós program lehet akármilyen hasznos, ha nincs végrehajtási terv. Ha a szaporodás evolúciós érdek, attól az még nem megy végbe automatikusan. Ki kell alakulnia tehát olyan lelki közvetítő mechanizmusoknak, amit az egyén átélhet késztetésként. Erre "találták" ki a nemi vonzalmat. Ez elégséges a gyermek létrehozásához, de nem a felneveléséhez. Ehhez ugyanis férfinak és nőnek együtt kell maradnia. Kifejlődött tehát egy olyan modul, amely a tartós együtt maradást szolgálja, ez a kötődés és a szeretet. Hogy találjuk meg azt, aki erre alkalmas? Kell egy kereső modul, amely felméri "mennyire illünk össze". Ha a célkeresztben feltűnik a megfelelő egyed, ránk tör a lelki vonzalom és a szerelem. Ezeket a programokat nem kell senkinek tanulni, majdnem mindenki csípőből tudja őket.