A magyar szakember szerint a perverziók kialakulását többnyire az egyén személyiségfejlődési zavarai okozzák. Dr. Esztergomi László szerint a férfi nemi viselkedést egy pszichoszexuális fejlődés eredményének kell tekinteni, ami csecsemőkorban kezdődik, és nagyon sokáig tart. "Ennek a folyamatnak igen fontos és megrázó állomása a pubertáskor" - mondja a szakember -, "ilyenkor ez a fejlődési folyamat nagyon megzavarható. Ha például a nemi érés folyamán, amikor a kiskamasz öningerlés közben meglát egy közösülő párt, akkor az önkielégítés összekapcsolódik a másoknál meglesett nemiséggel, ebből pedig kialakulhat a voyeurizmus, vagyis a kukkolás, és a későbbiekben csak akkor tudja a gyönyört előidézni, ha másokat lát szeretkezni. Ezek az úgynevezett fixációk nagyon széles skálán mozognak, és sokfajta elhajláshoz vezetnek. De tény, hogy a perverzióknak a jelentős része kora kisgyermekkorban elkezdődött élménymaradványoknak az összegeződése, ami a nemi izgalomhoz kötődik."
![]() |
Kukkolás és huncut helyek
A szakember szerint ugyanakkor a kódolt nemi szerepek és a hormonok is befolyásolhatják, hogy kiből lesz perverz.
"A voyeurizmus, a fetisizmus, amikor valamilyen tárgy ébreszt nemi gerjedelmet valakiben, többnyire férfiproblémák, a nőknél sokkal ritkábban fordulnak elő. Mondhatnánk azt is, hogy a női nemiség sokkal egészségesebb, mint a férfi. Talán azért, mert a női nemi hormon, az ösztrogén sokkal szelídebb, inkább érzelmekre ható, míg a férfinak a tesztoszteron egy vad, támadó hormon, ami megbolondítja a hímneműeket."
Ez persze nem jelenti azt, hogy a tesztoszteron minden pasiból megszállott kukkolót csinál, de az tény, hogy a férfiak sokkal inkább szeretnek "kukucskálni" szex közben
"Ha egy nő csókolózik, többnyire lehunyja a szemét. A férfi meg leskelődik, hogy mit lehet még látni mellette" - mondja a szexuálpszichológus. Van azért olyan furcsa viselkedési forma is, ami inkább a nőkre jellemző, ilyen lehet, ha valaki olyan helyzetben szeret szeretkezni, ahol könnyen rajtakaphatják.
"Ilyenkor plusz izgalmat keresnek" - mondja. "A nők is, a férfiak is szeretik a tabukat áthágni, de lehetőleg úgy, hogy adott esetben még el tudjanak menekülni. Ez megint visszavezethető a gyerekkorra, hogy mennyi tabut, milyen tilalomfákat állítottak fel az erkölcsi nevelés során, és azok mennyire feszítették őt. De az, hogy huncut helyeken essünk egymásnak, az inkább a nőkre jellemző."