Szexmentes kapcsolatok

Vágólapra másolva!
Az emberiség egy százaléka soha nem érzett szexuális vágyat senki iránt - szerepel egy kutatásban;. Amerikában mozgalma is van az aszexuálisoknak, akik között házaspárok is élnek, harmóniában, szeretetben, de szex nélkül. Mi lehet az oka annak, hogy két egymást szerető és tisztelő ember között fel sem merül a testiség kérdése? Betegség vagy választott viselkedési forma az aszexualitás? Mit lehet tenni a szexmentes házasságok megmentéséért - ha egyáltalán szükség van a "megmentésre".
Vágólapra másolva!

Bár kétségkívül igaz, hogy a kellemetlen élmények okozhatnak ilyen problémákat, vannak, akik nem ezért kerülik a szexet. Zsuzsanna és párja katolikus családba született, őket a kezdetektől arra tanították, hogy a testiség a gyereknemzést szolgálja. A 21 éves lány szűzen lépett a házasságba, alig egy évvel ezelőtt, és azóta is érintetlen, hiszen jelenleg "nem adottak a feltételek" ahhoz, hogy kisbabájuk legyen.

"Tudom, hogy sokan csodálkoznak ezen, de a számunkra ez a természetes. Még akkor is, ha a barátnőim közül sokan, akik hozzám hasonlóan nevelkedtek, úgy gondolják, hogy a fogamzásgátlás nem bűn. Igaz, ők legalább nem néznek úgy rám, mint egy kétfejű borjúra" - meséli.

Természetesen az intim közelség nem marad ki Zsuzsannáék házasságából sem, a simogatás, az ölelés, a csók közöttük is megvan. Az viszont, hogy a fiatalasszony érez-e szexuális vágyat, nem derült ki egyértelműen: "Ha közeledünk egymáshoz, az kicsit olyan, mint amikor a bátyámat ölelem meg, és párom is úgy ér hozzám, mint egy testvérhez. Talán egyszer-kétszer tudtam úgy tekinteni a férjemre, mint egy férfira, de az sem volt olyan erős, hogy ne tudtam volna úrrá lenni rajta."

Zsuzsanna ezzel együtt felvilágosult lány, sok mindent tud a testiségről, és - bár nem tudja elképzelni, milyen érzés lesz - biztos benne, hogy harmonikus lesz a szexuális életük, ha "eljön az ideje".

A testiség Isten ajándéka

A katolikus vallásnál sokkal kevésbé szigorúbb elveket valló evangélikus egyház lelkésze, Joób Máté viszont az "Úristen egyik legnagyobb ajándékának" tekinti a szexuális életet, amely nem csak a gyereknemzést szolgálhatja, hanem két ember szerelmi kapcsolatának az elmélyítését is.

"Ha szabad egy kicsit provokatív módon fogalmaznom, akkor azt mondhatnám, hogy az evangélikus egyház felnőttnek tekinti a híveit, és nem szabja meg a számukra, hogy szűzen lépjenek a házasságba, vagy ne éljenek a modern fogamzásgátlás eszközeivel" - mondja. A lelkész szermélyes véleménye szerint ugyanakkor a szüzesség és az intimitás olyan ajándék, amit nem érdemes elpocsékolni bárkire.

Joób Máté arra is felhívja a figyelmet, hogy a katolikusoknál a papi nőtlenség sem a kezdet kezdete óta evidencia, hanem a XI. század környékén alakult ki, azért, hogy a papok figyelmét semmi se vonja el a hivatásuktól. "A katolikus egyháznak van egy olyan hivatala, amely minden felmerülő kérdéssel kapcsolatban iránymutatást ad. Az evangélikus egyháznak viszont nincs ilyen hivatala, természetesen bizonyos kérdésekben állást foglal, de ez nem mindenkire érvényes, kötelező jellegű tanítás."

A lelkész szerint a kérdés azért különösen nehéz, mert a biblia korában, 2000 évvel ezelőtt, a nők 13 évesen, míg a férfiak 15 évesen már megházasodtak. "Ha egy férfi 18 évesen még nem volt nős, a rabbinak kutya kötelessége volt figyelmeztetni, hogy az isteni törvényeknek megfelelően házasodnia kell. Nem volt kérdés a házasság előtti szex, hiszen szóba sem jöhetett az ilyesmi. Ez viszont a mai világunkban hihetetlenül kitolódott: ha valaki 30 évesen megházasodik, akkor arra szinte már úgy tekintetnek, mint aki elkapkodta a dolgot. De azzal nem nagyon foglalkozik az egyház, hogy mit kezdjenek a fiatalok azzal a nehéz 10-12 évvel, amit a házasság előtt átélnek. Szóval van restanciánk bőven."

Kiüresedett kapcsolatok

Dr. Esztergomi László szerint akkor sem egyszerű a mai párok élete, ha már túl vannak ezen a 10-12 nehéz éven és házasságban élnek. A szakember úgy gondolja, a házasságok kiüresedése is komoly problémát okoz, ez pedig szinte általánosan jellemző a mai párkapcsolatokra.

"Amikor a párok együtt élnek, szeretik egymást, kvázi jó barátok, de nem szexelnek, az minőségileg egy jobb helyzet, mintha gyűlölködés is van, aminek könnyen válás lehet a vége." Dr. Esztergomi László szerint egy jó párkapcsolatot három dolog alapoz meg: az intimitás, a törődés, és a szex. "Az intimitás, azt jelenti voltaképpen, hogy a párok csak egymást engedik annyira közel magukhoz, hogy minden gyengéjüket is el merik egymásnak mondani. Nagyon fontos tényezője az emberi kapcsolatoknak, hogy az ember merjen akár gyenge is lenni, és ezzel együtt elfogadják, sőt, szeressék őt. A törődés arról szól, hogy éreztetni tudjuk a másikkal, hogy ő az a kitüntetett személy az életünkben, aki mindennél fontosabb a számunkra, akár a régi családunknál is, mert vele kezdtük megalkotni az új életünket, vele képzeljük el a jövőt. Ez erősíti az egyén biztonságérzését, ami a nőknél az orgazmus egyik alapfeltétele."

A szexológus úgy véli, hogy sok párkapcsolatban, ahol elmarad a szex, ez a két fontos tényező megmarad, de a problémák, a feszültségek miatt mégsem képes a pár az intim együttlétre. "Az általános tapasztalat, hogy az eléggé kemény munkaviszonyok miatt a párok többnyire a hét végén szeretkeznek, hét közben, munkanapokon túl fáradtak ehhez. Csakhogy, mivel ilyenkor van a legtöbb idejük, erre az időpontra tevődik át az egyéb problémák megoldása és megbeszélése is. De, ha már a problémákat is meg kell oldani, nem lehet teljesen ellazult állapotról beszélni, nem képesek önfeledtek lenni. Ráadásul, előfordulhat, hogy nem egyformán képzelik el azt, mi lehet a problémák megoldása, ami miatt feszültségek keletkeznek, feszült állapotban pedig nehéz olyan hangulatot teremteni, hogy legyen kedvünk szerelmeskedni a másikkal. Sőt, a gondok akár depresszióhoz közeli hangulatba sodorhatják az embert, aminek a megjelenése már eleve a vágy ellen hat, hiszen a szexuális vágy az első áldozata a depressziós hangulatnak" - mondja a szexológus.

Ne törődj bele - törődj vele!

Dr. Esztergomi László szerint van megoldás: a szexológus úgy véli, ha két egymást szerető és tisztelő ember szeretné helyreállítani a kapcsolatát, így a szexet is, akkor a másik két alappillérrel kell kezdeni a probléma megoldását.

Forrás: [origo]


"Ha azt mondjuk, hogy tényleg ez a három lábon álló érzelemegyüttes, tehát az intimitás, törődés, és a szex az alapja a jó és harmonikus együttlétnek, akkor nyilván ott kell erősíteni a kapcsolatot, ahol a legkönnyebb. Ez lehet az intimitás. Semmibe nem kerül bókolni, biztosítani a másikat arról, hogy nagyon jól választottunk, mert ennél jobb partnert az élet nem adhatott volna. Ezek nagy szavaknak tűnnek, de mindenkinek jól esnek, és erősítik az összetartozás érzését. Ugyanígy erősíteni lehet a kapcsolatot a törődéssel, vagyis azzal, ha igyekszünk levenni a másik válláról a terhek egy részét. A férfi ne 'segítsen' a házimunkában, hanem vegye ki belőle a részét. A nők pedig ne terheljék túl a párjukat, hagyják egy kis levegőhöz jutni. Sokszor már önmagában ez is segíthet, vagyis, ha az intimitást és a törődést is erősítjük, akkor a szexuális vágy is erősödni fog."

Hajszolni az orgazmust

A szexológus szerint legalább ilyen fontos, bár egészen másfajta probléma, amikor a párok élnek ugyan szexuális életet, de az már csak rutinszerű. "Évtizedek óta tapasztalni, hogy vannak párok, akiknél, bár megvan az orgazmus mindkét félnél, valamiért mégis kielégítetlennek, kielégületlennek érzik magukat. Hajszolják, keresik, vagy pedig egyenesen hobbiszintre viszik a szexet, akár odahaza, akár egy külső partnerrel, de még így is azt érzik, hogy valami nem stimmel. Hogy ezt elkerüljük, szellemi síkra kell terelni a szexet. Női pácienseimtől is hallom, hogy egyre inkább az orgazmus hajszolása a cél, az, hogy ez minél előbb meglegyen. Ha megvolt az adag orgazmusunk arra a napra, akkor pihenhetünk, alhatunk hajnalig. De ez, önmagában, kevés. Át kellene érezni ennek a szellemi, érzelmi oldalát is, azt, hogy most egyesültem, most olyan együttlétben vagyok a párommal, hogy itt a szívünk szinte egyszerre dobogott. Ezt kellene erősíteni ahhoz, hogy vonzó legyen mindenki számára, hogy jó legyen emlékezni rá. Ha ezt, a szinte már misztikus részét felerősítjük a testiségnek, akkor az évtizedek óta kátyúba jutó szexuális életből is a legjobbat tudjuk kihozni."

Kovács M. Veronika

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!