Ágnes Vanilla: sejtelmes, mégis őszinte

Közel két év telt el az Örök nyár és az új albumod között. Miért kellett ilyen sokat várni az új anyagra, illetve mi történt veled az eltelt idő alatt?

Rengeteg dolog történt velem. Hogy miért kellett ennyit várni? Kellett egy kis idő, míg leülepszik bennem az, amit csináltam. Bizonyos dolgokat már csak belülről tudok hallgatni, így többször is meg kell győződnöm róla: igen-igen, ez most valóban jó lett. Nagyon szeretem ezt a lemezt.

Időközben kiadót váltottál, mégis megőrizted azt az önállóságot, ami mindig is jellemző volt rád. Ez tudatosan alakult így, hogy mindent a saját kezedben szeretnél összefogni?

Én nem "szeretném", hanem megcsinálom. Tehát nem gondolkodom rajta, hogy ezt én akarom csinálni és más nem is végezheti a munka különböző fázisait, hanem valahogy így alakult körülöttem ez a dolog. A kiadóváltás pedig talán inkább az oka volt ennek a jelenségnek, mert most még hagynak is dolgozni, ezek az emberek rám bízzák a feladatokat. Persze a sok késés után kis híján kihullott a haja a kiadó minden egyes munkatársának, és kételkedtek benne, hogy egyáltalán meg fog-e jelenni valaha ez a lemez, hiszen október 8-ra, a születésnapomra volt kiírva a határidő, de a kérdésekre mindig csak azt tudtam válaszolni, hogy egyszerűen nincs még kész. Bármilyen alkotásról legyen is szó, nem lehet befejezni, csak abbahagyni lehet egyszer. Az ember örökké csinálná.

Kik voltak azok, akik segítettek a feljátszásban?

Ez nem segítség, hanem munka. Tehát a közreműködők nem segítettek, hanem a lehető legjobb embereket próbáltam megtalálni erre a feladatra. Farkas Zoltán billentyűzött, illetve a hangszerelés nagy része az ő nevéhez fűződik. Varga Zoltán dolgozott még velem, aki szerintem iszonyatosan jó gitáros, Hernádi Dávid basszusgitározott, meg hát én is ott voltam...

Mennyiben változott meg az új lemez hangzása az Örök nyárhoz képest?

Hangszerelésében és szövegében is sokkal merészebb, őszintébb lemez született. Hagytam megvalósulni azt, ami tulajdonképpen jött belőlem. Megpróbáltam a különböző környezeti tényezőket, melyek a lemezkészítés során érhettek, minél távolabb helyezni magamtól, hogy ne befolyásoljon semmi. A keleti zene bizonyos ízeit fűszerként lehet hallani a lemezen, szinte minden dalban ott van ez a jegyesség. Nagyon közel áll hozzám ez a világ. Amikor Szíriában jártam, hoztam magammal vagy 30 népzenei kazettát, mert annyira szeretem ezt a hangzást - azóta is folyamatosan bennem van, így a lemez hangulatából is erősen kiérződik. Ez persze keveredik az akusztikus gitártól kezdve a torzított elektromos gitárig a legváltozatosabb elemekkel, az eredmény pedig egy érdekes popzene - az emészthetőség határain belül.

Érdekes és sejtelmes a lemez címe is: Déja vu. Mit jelent számodra ez a szó?

A címadó dal eredetileg egy szál zongorán íródott, és a lemezen is megtalálható az originál verziója. Érdekessége, hogy egyáltalán nem készült lemezre. Nemhogy erre, de egyáltalán semelyikre. Tavaly október 23-ra az egyik legkedvesebb barátomnak íródott születésnapi ajándék gyanánt, őrületes titoktartás és meglepetések közepette. Havasi Balázs zongorázik egyébként rajta. Kész is lett idejében, megkapta az illető, én pedig úgy gondoltam: ennyi. Mert ez annyira mélységes és komoly szerzemény, hogy álmomban nem gondoltam volna a megjelentetésére, nem is kezdtem el promotálni. Hozzá kell tennem, hogy maga a dal nagyon sokat jelent nekem. Azt hiszem, ha én életemben ilyet kaptam volna valakitől, akkor én ahhoz az emberhez nagyon ragaszkodnék... Nem hittem volna, hogy egy egész album dalai fognak a későbbiekben a déja vu érzés köré csoportosulni.

Részt vettél egy érdekes kísérletben is, nevezetesen a Depeche Mode tribute albumon.

Igen, felkértek ennek a feldolgozásnak az elkészítésére, én pedig - bőrömből majd' kibújva - természetesen igent mondtam. A Depeche Mode az egyik olyan zenekar az életemben, amely etalonnak számít. A Depeche Mode számomra az első tiltott gyümölcs. Végtelenül szigorú neveltetésben részesültem, a családom nem engedte, hogy popzenét hallgassunk. Az iskolában az egyik osztálytársamtól kaptam kölcsön a pad alatt egy walkmant, pici füldugóval, ez akkor még nagy szó volt. Nem tudtam, milyen kazetta van benne, nem volt ráírva, hogy Depeche Mode. Elvittem, és egy héten át titokban azt hallgattam. Nagyon beleszerettem. Most az Enjoy The Silence című dalt választottam a feldolgozáshoz, és természetesen ennél az albumnál is rám kellett a legtöbbet várnia a kiadónak. Borzasztó nehéz volt kiadni a kezemből, háromszor álltam neki újrakeverni.

A Déja vu című lemezen szerepel a Kinek mondjam el című szám élő változata is, így adódik a kérdés: mikor és hol láthat élőben a közönség?

Budapesten szeretnék rendezni egy igazi nagy Ágnes Vanilla-koncertet, melyre nagyjából ősz környékén kerül sor.

Végezetül: kinek ajánlod a Déja vu című albumot?

Ez nagyon nehéz dolog, pedig sok előadónak feltették már a kérdést. Talán azok vannak könnyebb helyzetben, akik valódi rétegzenét játszanak, mondjuk progresszív rockot. Itt nincs szó rétegzenéről. Minden olyan embernek szól, aki kíváncsi arra, hogy mi van a felszín alatt. Ezen az albumon mindent megtalál. Talán egy egész életet.