Az Anyám, Kleopátra premierje a Nemzeti Színházban

- Gondolom, már a Nyugalom olvasása közben is egy lehetséges színpadi megjelenítésen törte a fejét.

- Miután elolvastam a könyvet, először az jutott eszembe, milyen nagyszerű filmet lehetne forgatni belőle. Persze, színdarabnak sem kevésbé alkalmas matéria, csak kissé le kellett szűkíteni a regény történetét. Ebben az előadásban négy ember belső drámájára koncentráltam. Az anya, a csodálatos színésznő, aki tíz éve nem mozdul ki az otthonából. A lány, a virtuóz tehetségű hegedűművész, aki előbb külföldre, végül öngyilkosságba menekül. A szörnyű titkokra ébredő fiú, akinek alakja számomra eléggé összemosódik az íróéval. És a fiú szerelme, aki múltjának tragédiáját hordozza.

- Nem csonkult túlságosan a Nyugalom alaptörténete a kényszerű szűkítések által?

- Bartis Attila nem darabbá másolta a Nyugalmat, hanem egy másik önálló művet hozott létre. Természetesen egyes jelenetek, szavak, párbeszédek felsejlenek, megelevenednek azok számára, akik olvasták Bartis könyvét. De az Anyám, Kleopátra nem regényrészletek füzére, hanem egy kitűnő, egységes dráma.

- Az ön számára ez a történet különböző betegségek kórélettana, vagy egy olyan tragédia, amelybe adott esetben bármelyikünk belesodródhatna?

- Ez nagyon fontos kérdés! Bármelyikünk. Bármikor. Vegyük például az anyát. Rebeka magatartása, szenvedései korlátok közé szorítják mások szabadságát. Ilyesmi nem csak ebben a darabban fordulhat elő. Ez a dráma, noha tudjuk, mikor játszódik, nem korfüggő. A konfliktusok társadalmi-politikai vonatkozása a múltból bukkan elő időnként, a darab jelenidejébe a külvilág csupán beszüremlik, igazi szerepe nincs.

- Bartis Attila elmesélte, hogy kezdettől fogva Udvaros Dorottyának írta az anya szerepét. Az ő személye tehát adott volt. Hujber Ferencet azonban ön választotta. Miért éppen őt?

- A jelenlegi palettán Ferin kívül még három olyan színész van, aki alkalmas lenne Andor megformálására. Én azonban vele tudtam elképzelni leginkább ezt a figurát. Amikor a Valami Ameriká-ban megjelent mint a legfiatalabb testvér, egy egészen különös fiú, akkor sejlett fel bennem, hogy ő lesz az én Andorom. Természetesen ebben a darabban nem azt kell - azt nem is szabad - játszania, amit a filmben, de az alakítása meggyőzött. Nagyon tehetséges, sokoldalú fiatal művésznek tartom.

- Mennyire kavarhatja fel ez a darab a nézőt? Elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek, akik előadás közben elhagyják a nézőteret?

- Kizárt dolog! Ennek a darabnak van egy alapmondata: "Nem jó, ha az ember az agya koszmányos szüleményét összetéveszti a szabadsággal." Márpedig ebben az előadásban a szabadsággal találkozhatunk. Az obszcén szavak, kifejezések célja nem a polgárpukkasztás - a kavargó indulatok, a darabbéli konfliktusok indokolttá, sőt szükségessé teszik a használatukat. Az emberi ösztönélet, fájdalom, gyűlölet, küszködés verbális megnyilvánulása a valóságban sem mindig fennkölt és gyönyörű. Mi nem egy lecukrozott, szirupos mesét szeretnék a néző elé tálalni. Őszintén meglepett a kérdése. Eszembe sem jutott ennek a lehetősége. El sem tudom képzelni.

- Bartis Attila igen.

- Ez az ő dolga. Én nem.

- Hogyan értette, hogy ebben a darabban a szabadsággal találkozhatunk?

- Vannak bizonyos dolgok, amelyeket ki kell mondanunk, meg kell fogalmaznunk. Nem azért, hogy provokáljunk, hanem, hogy megfejtsük az életünket, helyükre tegyünk kapcsolatokat, érzéseket, múltat és jelent. Ez a lélek szabadsága.

- Ön szerint a darab szereplői lelkileg szabad emberek?

- Amennyire én. Vagy ön. És éppen annyira vannak gúzsba kötve. Ettől hiteles ez a történet.

- Hiteles és nagyon kemény. Nagyon szélsőséges. Nagyon húsbavágó.

- Érdemes mással foglalkozni? Szerintem nem.

- Az előadás készen van. Mennyit sikerült mindabból megvalósítania, amit a kezdetek kezdetén megálmodott?

- Mindig attól félek, hogy erre a kérdésre valami nagyon drasztikus és egyértelmű feleletet várnak. Most mondjam, hogy kérem, mindent? Vagy hogy semmit? Egyik sem volna igaz. Nagyon keményen dolgoztunk ezen az anyagon, remélhetőleg sikerült létrehoznunk egy emlékezetes előadást. Ennek eldöntése azonban nem az én tisztem, hanem a nézőé.