Segítség, tombol a gyerekem!

Van egy remek 39 hónapos kislányunk. Nagyon ügyes, aranyos. Járt bölcsődébe, és most kezdtük az óvodát. Mindenhol azt mondták, hogy semmi baj nincs vele, nagyon ügyes, okos, tisztelettudó, nem hisztizik, nem követelőzik, szóval nincs vele semmi gond.

A gond otthon kezdődik. A férjem a munkája miatt nagyon keveset tartózkodik otthon (hetente 2-3 estét, nappali munkarendben dolgozik, de sajnos éjszakánként is be kell mennie). Igazából nem hiszem, hogy ez a baj, csak talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a lányunk otthon "tombolja ki magát". Szófogadatlan, hisztizik, bármi gondja van, elsírja magát, bármit kérünk tőle, az első szava a nem. Persze mindenki azt mondja, hogy ebben a korban minden gyerek ilyen, de én úgy gondolom, hogy már nem tudom kezelni a problémát. Ha szép szóval próbálom elmagyarázni neki, hogy mit miért kérek vagy miért kell megcsinálni, akkor is ugyanúgy reagál, mintha durvábban rászólok. Már arra is gondoltam, hogy talán a verés segítene, de nem visz rá a lélek.

Sokszor előfordul - főleg velem szemben -, hogy az egyik pillanatban még minden rendben, majd nekem ront és elkezd verni. Igazából úgy érzem, hogy jó kapcsolatot sikerült kialakítanom vele. Mindent - de szó szerint - mindent megbeszélek vele. Elmesélem és elmeséltetem vele is az egész napját, megbeszéljük, hogy mit tervezzünk a hétvégére, vagy esti programnak. Elmondtam neki, hogy milyen lesz a bölcsi és az ovi, hogy milyen jól fogja érezni magát. Mielőtt mandulaműtétje volt, elmondtam neki, hogy mi fog vele történni, mit fogunk csinálni a kórházban és mit fognak vele csinálni. Úgy érzem, hogy mindig egyenlő partnerként bánok vele, ezért is bánt, hogy nem tudom kordában tartani a kitöréseit. Nem szeretném, ha ez a viselkedés venné át a helyét a kedves, segítőkész, bájos kislánynak.

Nagyon sok szülőt érint ez a probléma. Minden olyan szülőt, aki másfél - négyéves kor közötti gyereket nevel. Ez ugyanis a dackorszak veleje. Ne gondold, hogy a férjed távolléte váltja ki a problémát. Az is jelentős tényező, hiszen komoly hatással van a te életedre és a gyerekére is. De hisztikre akkor is sor kerülne, ha apa minden délután otthon ülne.

Hogy a lényegre térjek: az óvódában, bölcsődében a legtöbb gyerek soha nem hisztizik, akárhány éves legyen. Vajon miért? Mert az óvó nénik - ha kényszerűségből is - nagyon határozott korlátokat állítanak, mindennek megvan a helye, ideje, kiszámítható az élet. Nem lelkiznek sokat, ugyan elmagyaráznak mindent, de nincs idejük bonyolult érvelésre - rövid, egyszerű. határozott hangon teszik közzé a dolgokat, így a gyerek biztosan megérti, mit akarnak tőle, és nem kételkedik benne, hogy ezt tényleg elvárják. Anyuval más a helyzet. Vele lehet alkudozni, anyu néha bizonytalan abban, hogy megengedjen-e valamit, és nem is mindig következetes. Anya bonyolultan magyaráz, a felét nem érteni, vagy félre lehet érteni. Anyu sokszor választások elé állítja a gyereket: vehet kék zoknit, sárga zoknit, zöld zoknit. A gyerek ilyenkor nem boldog a választás lehetőségétől, hanem dühbe jön, hogy nincs elég lába az egész zokni-ármádia felhúzásához.

Felnőtt szemmel nézve ilyen hülyeségeken törhet ki a hiszti, gyerekfejjel ezek nagyon fontos dolgok. Azt javaslom, próbálj minél egyszerűbben beszélni a gyerekkel, minél kevesebb korlátot állítani elé - de azokat a korlátokat tartsd be következetesen. Csak azokat a dolgokat beszéld meg vele, amelyek rá tartoznak. Ha választás, döntés elé állítod, csak akkor tedd, ha elfogadod végül az ő döntését, és nem csak látszólag vagy "demokratikus".

Amit még javaslok: olvasd el Gertrude Teussen: Nem akarom című könyvét (Deák kiadó). Fantasztikusan jól leírja részletesen mindazt, amit én a föntiekben megpróbáltam összefoglalni. Nagyon jó tippeket ad a hiszti átvészelésére, de más mindennapi nevelési kérdésekre is. És, ami nagyon fontos: együtt érez a mamákkal.