Segítség, tombol a gyerekem!

A kis unokám két és fél éves, a lányom most várja a második gyermekét. Egy hónapja gondjaik vannak azzal, hogy a kis Joci nem akar közösségben maradni. Próbálkoztak 2 hétig (heti 3 alkalommal) óvodával, de végigsírta az egészet, a továbbiakban pedig idézek a lányom leveléből, melyben arról számol be, hogy nincs javulás ezen a téren.

"Jocinál sajnos továbbra is gondot okoz a közösségi élet, ma sem sikerült hosszú ideig a Kid's Clubban hagyni, amit pedig régen annyira imádott. Mikor odavittem, nem sírt, egyből bement a többiek közé, de fél óra múlva már hívtak is, hogy nem akar maradni. Reggel, amikor ébresztettem, az első szava az volt, hogy nem akar a babákhoz menni, pedig még egy szóval sem említettem neki, hogy menni fogunk. Aztán megbeszéltem vele, hogy nagyon jól fogja magát ott érezni, így megnyugodott.

Aztán mégsem jött össze a dolog, mert kis ideig tudtam csak vele maradni. Nem tudom, miért szeret itthon lenni, de már reggel is mondta, hogy inkább takarítsunk, meg főzzünk, menjünk le a közértbe stb. Csupa olyan dolgot szeret csinálni, ahol mellettem lehet. Nem értem, miért nem akar egy kicsit közösségben lenni, hiszen régen úgy szerette, és vele egykorúakkal nagyon jól el tud játszani. Egész nap engem nyúz, hogy üljek le mellé játszani, ahelyett, hogy a gyerekekkel érezné jól magát.

Úgy gondoltuk, hogy mégsem hagyjuk az óvodát, mivel mindehol egyformán nem akar megmaradni, így jobb, ha inkább erőltetjük egy kicsit. Megpróbáljuk átíratni abba az oviba, ahova a szomszéd kisfiú is jár, talán megnyugatja az a tudat, hogy mellette van egy ismerőse. Annyit gondolkodtam, hogy mi lenne a helyes megoldás, miért nem akar sehova se menni nélkülünk. Talán fél a többi gyerektől. Egyből elsírja magát vagy panaszkodik, ha mondjuk rálépnek a lábára vagy véletlenül történik vele valami apróság."

Az a gyanúm, hogy ezzel a gyerekkel történhetett valami az utóbbi hónapokban. Természetesen nem ismerem a hátterét, nem tudom, volt-e utazás, költözés, családi probléma, és azt sem tudom, hogyan viszonyulnak az újabb terhességhez (beszélnek-e róla a kicsinek, vagy éppen elhallgatják, de az anyján érzi, hogy valami nincs úgy, mint eddig). A lényeg az, hogy a kis fickó fejében van valami, amitől félti az anyját. Ebben az időszakban alakul ki a legerősebb kötődés az anyához, mondhatnám úgy is, hogy birtoklási vágy és végtelen féltékenység az apa felé. A fiúcska nem akarja szem elől téveszteni "tulajdonát", fél, hogy elveszíti, vagy valami baj történik. Ez alapvetően is így van, de ha közbejön egy költözés vagy a terhesség, eggyel több oka lesz, hogy mindig a szoknya mellett maradjon. Nem kell ezt kórosnak tekinteni. Ami a gyakorlatban segít, az az, hogy átgondolják a dolgot, hogy mi történt a közelmúltban, megpróbálnak beszélgetni róla a gyerekkel, természetesen a saját szintjén, egyszerű szavakkal, és csak arra válaszolva, amit ő kérdez.

Lehet, hogy jó lesz az óvodaváltás, de ezt meg kellene indokolni, támogatni. Például azzal, hogy már nagy fiú vagy (ha az új helyre tényleg nagyobbak járnak). Azt viszont nem kell elvárni, hogy egyből örüljön is, hogy oda viszik.

Még valami: a gyerekek sokkal könnyebben tudnak leválni arról a szülőről, akiről érzik, hogy határozottak abban, hogy óvodába kell járni. Ha a szülő bizonytalan, ha lelkifurdalása van, sőt, ha egy kis nyafi hatására otthon tartja a gyereket - míg máskor nyafi hatására sem engedi, hogy otthon maradjon, akkor a gyerek maga is bizonytalan lesz, nem tud mibe kapaszkodni, és rosszul érzi magát. Ezért van az sokszor, hogy, ha az apa viszi a gyereket, nincs semmi balhé, ha az anya viszi, akkor hosszas sírás, nyüglődés és búcsúzkodás van.

Köztes megoldásként még azt tudnám javasolni, hogy csak délelőttre adják oviba a fiúcskát. A legtöbb gyerek a délutáni alvás idejére anyátlanodik el, nehezen merül álomba, és ettől az élménytől retteg már reggel is.