Segítség, tombol a gyerekem!

Kislányom első gyermek, két és fél éves. Szórt a figyelme, egy dolog nem köti le túl sokáig, és mindenre rálát (és számon is tartja, akár a játszón...), ami körülötte zajlik.

Így gyakran úgy tűnik, hogy mindig azt szeretné csinálni, amit mások, más gyerekek. Ez eddig nem is lenne baj, ha nem párosulna azzal a problémával, hogy ha szépen elkér valamit egy társától, de nem kapja meg (például egy játékot) - akkor verekszik vagy ki akarja szedni a másik kezéből. Mielőtt elvenné, már ott vagyok és többször is kedvesen kérem, hogy várja meg, míg a másik gyerek játszik vele és leteszi, akkor az övé lehet, de süket fülekre találok. Ilyenkor vissza kell adnia, és az ölembe ültetem, és elmondom, hogy ha szépen kéri is, nem mindig kaphatja meg, olyankor csináljunk mást.

Ha abbahagyja a sírást, már a magyarázat elején, mintha oda se figyelne rám, egész mást vesz észre, és megy is tovább, hiába hívom, hogy még befejezném. Ha otthon beszélgetünk és visszatérünk rá, hogy miért verekedett, tisztában van vele, mikor, kivel, mit csinált. Mikor otthonról elindulunk, mindig megbeszéljük, hogy verekedni butaság, és megígéri, hogy nem fog, hanem ha valami bosszantja, akkor mondja el, mert a gyerekek is szóból értenek.

Szeretném megérteni, mi játszódik le a lelkében, mert így nem tudok neki segíteni. Ha valakit meglök, megüt, én ugyanazt szoktam csinálni vele, persze az ő erejével, mert "szerencsére" csak kicsit üt másokra, és ilyenkor megkérdezem, hogy: "Jó ez neked?" azt feleli: "Nem". Én: "Akkor ne csináld másnak se". Ilyenkor úgy tűnik, megérti, de a konkrét helyzetekben az indulat uralkodik rajta. Olyan, mintha kudarcnak élne meg minden helyzetet, amiben nem ő jön ki nyertesen.

A másik problémám az, hogy ha sikertelenség éri, 1-2 próbálkozás után dühbe gurul. Ha a zoknit rosszul veszi fel, "NEEM ZOKNI" és üti, ha az ajtó visszacsukódik "NEEM AJTÓ" és üti - önálló játékában is gyakran előfordul ez, ha valami rosszul sikerül. Mondom neki, hogy ezek csak tárgyak, se fülük, se szemük, nem értik, nem hallják, amit mond, és főleg nem ezek tehetnek arról, ami történt, hanem türelmesen próbálja meg még egyszer. (Ötleteket adok, hogy támassza ki az ajtót, fordítsuk meg a zoknit...) Mi zajlik ilyenkor a fejében? Hogyan segítsem?

Azt hiszem, mindkét esetben ugyanarról van szó. Pontosan meg is fogalmaztad, hogy mire van szükséged: megtudni, mi jár a gyerek fejében, hogyan forog az agya.

Hát, nagyon máshogy, mint gondolnád. Egy ekkora gyereket ugyanis főként az érzelmei irányítanak. Hiába tud beszélni, hiába okos, hiába érti meg a szavaidat, az adott helyzetben képtelen alkalmazni a tudását, mert elragadják az indulatai. Éppen most tanul bánni ezzel a dologgal, de még egy ideig döcögősen megy. A te dolgod, hogy segítsd ebben. Hogyan? Figyelj, leírok neked néhány okosságot, és hozzá néhány alkalmazható fogást is.

A kislány ott és akkor nem tudja korlátozni magát, tehát neked ott és akkor kell közbelépned. Már többször tapasztaltad, hogy ha kedvesen kéred, nem mész semmire. Határozott fellépésre van szükség, és arra, hogy ne is jusson el odáig, hogy kitépi a másik gyerek kezéből a játékot. Szerencsére még kisméretű gyerekről van szó, nyugodtan kihasználhatod fizikai fölényedet: emeld az öledbe a gyereket, és mondd neki: ezt nem szabad, nem veheted el tőle. Egy-két mondattal elmondhatod, hogy miért, de nem kell hosszan magyarázkodni. Azt is mondd el, hogy mit vársz tőle. Három lényeges pont van a dologban: azonnal közbe lépni, hangsúlyt adni a szavaidnak, csak a legfontosabbakat mondani. Ha a háttérben kérleled, és hosszan, bonyolultan magyarázol, nagyjából annyit érsz, mint egy bekapcsolva felejtett rádió: egy idő múlva már senki sem figyel rád, nincs értéke, értelme annak, amit mondasz.

Mindebből következik, hogy semmi értelme otthon beszélni vele ilyesmiről, amikor nincs benne a helyzetben. Ennek majd néhány év múlva jön el az ideje (de - bevallom - akkor sem tartom hatásosnak a hegyibeszéd sítlusú nevelést.) Amikor már a homokozó mellett vagytok, és látod, hogy készül a lány az akcióra, akkor lehet, sőt kell.

Annak sincs sok értelme, hogy megmutatod neki, hogy ez (a lökdösés, agresszív viselkedés) másnak fáj. Hiszen, amikor előnti az indulat, épp azt akarja, hogy a másiknak fájjon! Nagyon is tudja, hogy miről van szó.

Amit a tárgyakról írsz: tulajdonképpen ugyanaz a probléma. Egy ekkora gyerekre (de még a nagyobbra is) a kettős tudat a jellemző. Ez azt jelenti, hogy tudja, hogy a tárgyaknak nincsenek érzéseik, érzelmeik (nem kell többet elmondanod, tudja). És közben azt is tudja, hogy vannak. Ezt mi, felnőttek képtelenek vagyunk elképzelni, de ő még képes ezzel a kettős tudattal élni, és mindig azt alkalmazni, ami éppen az aktuális helyzetnek megfelel. Szerencsére. Ezért tud teljesen feloldódni egy fantáziajátékban, egy mesében - még évek múlva is. Ez segít neki rendet rakni a világban, az érzelmeit, indulatait elvezetni, semlegesíteni vagy értelmezni. Úgy segítheted ebben az esetben is, hogy odamész és elrendezed a helyzetet. Kitámasztod az ajtót, megigazítod a zoknit, és közben indulatok nélkül azt mondod: várj, így könnyebb lesz.

Ne mindig arra hívd fel a figyelmét, hogy mi az, amit rosszul csinál, hanem mutass példát, és adj segítséget ahhoz, hogy jól csinálhassa.