Morog, mint egy kisoroszlán

Régóta foglalkoztat egy gondolat, és örülnék, ha te mint pszichológus választ tudnál adni a kérdésemre.

Mindig is fiú gyermeket szerettem volna, és amikor állapotos lettem, úgy éreztem, hogy fiam van. A munkahelyemen 30 nő dolgozott, ők a "csúcsosodó" hasam miatt szintén fiút jósoltak. Úgy emlékszem, a hatodik vagy hetedik hónapban az ultrahangon megkérdeztem a babám nemét, bár biztos voltam benne, hogy fiú lesz, lánynéven nem is gondolkodtunk addig. Amikor közölte a doktornő, hogy kislány, úgy ért engem, mint egy hidegzuhany. Talán egy napig tartott a dolog, utána már soha többet nem "zavart". Amikor megszületett, nagyon örültem, hogy lányom van, és a mai napig örülök, el sem tudnám képzelni, hogy fiú gyermekem legyen.

Vajon az számított neki pszichésen, hogy a pocakomban fiúnak gondoltam? (Bocsánat, ha hülyeséget kérdeztem.) Az első 4 hónapban szinte egész nap sírt, és alig aludt valamit - van valami összefüggés a két dolog között? Állandóan a karomban tartottam, ott persze nem sírt. Attól, hogy én se tudtam tőle aludni, nagyon kikészültem, és az állandó bömböléstől is nagyon feszült, ideges voltam. Borzalmas időszak volt, és még a mai napig nem tudom miért. (Az orvosom szerint hasfájós volt.) Azzal tisztában vagyok, hogy egy dologban hibás voltam: nem igény szerint, hanem órára szoptattam, és sokszor sírt amiatt is. Lelkiismeret-furdalásom is van ezért. Lehet azt tudni, miért vannak ilyen sírós babák?

Többféle nézet létezik manapság a magzati kor érzékenységéről. Van, amelyik azt gondolja, hogy a magzat a megtermékenyüléstől kezdve érzi az anya érzéseit, az anya gondolatai befolyása alatt van. Én úgy gondolom, hogy ha ez így van is, leginkább a nem kívánt terhesség miatti szorongás és agresszió hathat a babára, ez pedig nálad nem áll fenn.

Ami biztos, hogy, ha az anya stresszt él át a várandósság alatt, megnövekszik a stresszhormonok szintje a szervezetében, így a magzat is nagyobb adagot kap belőle. Ez egy bizonyos szint alatt teljesen normális: mutass nekem akár egy kismamát is, aki nem élt át stresszt a várandóssága alatt, aki egy percig sem szorongott a gyereke egészségéért vagy a szüléstől való félelem miatt! Nem nagyon találsz ilyet. Ha mégis úgy gondolod, hogy utána akarsz nézni ennek a dolognak, keress valakit, akivel ezt átbeszélhetnéd, aki a szülés utáni lelki problémákkal foglalkozik. A MÁV kórházban rendel dr. Németh Tünde, ő biztosan a korai hónapok sírósságának titkát is megfejti. Az Aktív Szülés Központ pszichológusai pedig készen állnak, hogy a szüléssel és szülés környéki problémáiddal összefüggő lelkifurdalásodat feloldják (06-20-931-6981).

Én csak annyit mondok, ne legyen lelkifurdalásod amiatt, hogy nem igény szerint szoptattál. Biztosan nem rossz szándékkal tetted, hanem azért, mert úgy tudtad, hogy ez így jó. Valószínű, hogy a gyereked nem lett volna ennyire sírós, ha mindig mellre teszed, amikor nyűgösködik, de ez már a múlté. Ha most "jóban vagytok", örülj neki, és élvezzétek egymás társaságát.

A kistestvérnél már másképp fogod csinálni. A legidősebb gyereken tanulunk meg szülőnek lenni, neki mindig jutnak ilyen helyzetek. Az én nagyfiam ugyanígy járt, mint a te babád, de nem látom, hogy károsodott volna a lelke: tizennégy éves kamasz, belevaló, okos, helyes kölyök.