Nem bírok a szüleimmel!

Okoz-e megrázkódtatást egy kisbabának, ha nélküle mennek nyaralni a szülei? Mit tehetünk, ha kamasz fiunk egy lány és annak problémás családja "rabságába" került? Hogyan legyek egyedülállóként jó anya? Jól érzik-e az ikrek egymástól külön is magukat? Hogyan fogadtassuk el punk frizuránkat és serdülő énünket tiltakozó szüleinkkel? Sződy Judit válaszol olvasóink leveleire.

Kisfiam most 11 hónapos, s a férjemmel augusztus elejére nyaralást tervezünk kettesben. Úgy gondoltuk, hogy a kisfiunkat a nagymamákra hagyjuk, akikkel rendszeres kapcsolata van, minden héten találkoznak egymással, szeretik egymást. Egyikük a szomszédunkban lakik, vele naponta találkozik. Ő eddig is sokat vigyázott rá, mert most végzem az utolsó évemet az egyetemen, és hétfő, kedd délutánonként iskolába kellett mennem. Sokat beszélgettünk a férjemmel, hogy jó-e ilyen korán "magára hagyni" a gyereket, s nem igazán tudunk okosak lenni a témában. Ön szerint ez túl nagy lelki megrázkódtatást okoz majd neki? Lehet időkorlátot szabni, hogy egy hét még elmegy, de kettő már sok? Vagy ezt nem lehet általánosítani, és teljesen gyerekfüggő a dolog?

Igaza van: a dolog gyerekfüggő. Én még hozzá tenném: helyzetfüggő is. Ha a szülőknek nagyon nagy az igényük arra, hogy kettesben legyenek, és másképp nem tudják megteremteni ezt a helyzetet, mint úgy, hogy elmenjenek otthonról és más vigyázó szemére bízzák a gyereküket, akkor ez is elég indok lehet. Bizonyos élethelyzetekben akár a család fennmaradása is függhet egy ilyen kirándulástól. Ám az is lehetséges, hogy a szülőknek erre nincs igazán szükségük, legfeljebb megszokásból (nyáron nyaralunk, télen telelünk) vagy egy adódó lehetőséget kihasználandó hagyják otthon a kicsi gyereket. Ebben az esetben meggondolandó a dolog. Nem lenne elég csak két-három nap?

Igaza van, a babáknak nincs olyan időérzékük, mint a nagyoknak, pláne, mint a felnőtteknek, de mégis, minél többet vannak távol, annál mélyebb nyomot hagy bennük az elválás. Természetesen az elválás miatti szorongás gyengébb, ha azt, aki vigyáz a kicsire, a gyerek nagyon jól ismeri, szereti, és biztonságban érzi magát mellette. A nagymamacsere nem túl jó ötlet, azt kellene megpróbálni elintézni, hogy a kicsi végig egy helyen legyen, ugyanazzal a személlyel. Hogy lehetőség szerint kövessék az eddig bevált napirendet, hogy körülvegyék a kedves tárgyai, a megszokott ételeit kapja.
Lehet, hogy a babust egyáltalán nem fogja megviselni az elválás, de az is lehet, hogy utána anyásabb lesz, vagy éppen elutasító - egy darabig. Azután visszaáll az élet a régi kerékvágásba. De, hogy milyen nyomot hagy benne a későbbi időszakra nézve: erre csak elméletek vannak.
Én - részemről - megelégednék néhány nap gyerekmentességgel. (A tapasztalatom az, hogy amikor az ember hazaér egy ilyen kiruccanásról, ő maga is meglepődik, milyen nagyon jó, hogy megint ölelgetheti a babáját.)
A hosszabb nyaralást eltenném jövőre, sőt: jövő utánra.