Nem bírok a szüleimmel!

Okoz-e megrázkódtatást egy kisbabának, ha nélküle mennek nyaralni a szülei? Mit tehetünk, ha kamasz fiunk egy lány és annak problémás családja "rabságába" került? Hogyan legyek egyedülállóként jó anya? Jól érzik-e az ikrek egymástól külön is magukat? Hogyan fogadtassuk el punk frizuránkat és serdülő énünket tiltakozó szüleinkkel? Sződy Judit válaszol olvasóink leveleire.

Ezt a levelet most a másik oldalról írom. 16 éves fiú vagyok. Főképp a zenei stílusom vezeti végig egész életem. Tavaly még csak rockot hallgattam meg ilyesmit. Aztán tavaly nyáron rákaptam a punk zenére, persze ezzel jöttek a külsőségek is. Egy ideig bírták a szüleim, és tényleg szép lassan meg is barátkoztak vele. Aztán ma a haverokkal tarajt vágattunk a hajamba. Anyám tök kikészült tőle, persze nem azt vártam, hogy ujjongjanak... Apámat az elején nem is érdekelte, de aztán anyám tovább hergelte apámat, hogy "nézd már meg, hogy néz ki!". Apám erre csak azt mondta, hogy jó, hagyd rá, hülye. Szóval tényleg semmi extra. Anyám addig harcolt, amíg elérte apámnál, hogy holnap fodrászhoz megyünk. Nem akarok kopasz lenni! Pont az ilyenek - skinheadek - ellen "harcolunk", és akkor most a szüleim miatt fel kell, hogy adjam az elveimet.
Kérem, tessék már megírni, hogy mit csináljak. Nem bírom már ezt az elnyomást, nem bírok egyszerű átlagos kis senki lenni. Lehet, hogy feltűnési viszketegségem van, de egyszer normálisan felöltöztem, és zavart, hogy az emberek nem bámulnak meg, meg hogy nem beszélnek össze...
Köszönöm!

Látom, sürgős a válasz, úgyhogy hozzáfogok, bár kétlem, hogy egy levéllel megoldom ezt a generációs problémát. Annyit rólam, hogy az én fiam most éppen ott tart, ahol te tavaly - épp egy évvel fiatalabb nálad. Kezdenek megjelenni rajta és a lakásban a rocker jelképek, ruhák, feliratok, szimatszatyor és hasonlók - én nem ellenzem, csak akkor, ha a szemléletemmel, értékrendemmel ellenkezik. Éppen a náci jelképek és az ehhez hasonló dolgok azok, amik lehet, hogy alapvetően jól néznek ki, de a jelentésüktől ma már nem lehet elvonatkoztatni, úgyhogy ezek a holmik nem kerülnek be a családba, a lakásba - és a fiam - mivel érti, hogy miről van szó - nem is vágyik rájuk. Eleve úgy választ a katalógusból, hogy utánajár, mi mit jelent. Úgy látom, te is valahogy így csinálod ezt a dolgot, és ez nagyon tetszik. Ám azzal baj van, hogy a szüleiddel nem egyeztetsz, legalább egy bizonyos szintig. Tudják ők is, hogy kik a punkok, hogy van valami egységes szemléletük, és ezt szeretnék a külsőségekben is megjeleníteni? Lehet, hogy kéne egy kicsit beszélni velük erről, esetleg megkérdezni tőlük, mit tudnak a háttérről, a történelemről, arról, hogy mi történt a háború óta és így tovább. Nekik mi a véleményük erről? Erről persze a barátaiddal sem ártana beszélgetni, hogy kiderüljön: vajon tényleg egyformán gondolkodtok-e.

A hajadról annyit, hogy nagyon hamar kinő, bár tudom, hogy éppen a bőrfejűektől akartok elkülönülni, ezért tiltakozol a kopaszság ellen. Próbáld rávenni az apádat, hogy ne kopaszra vágassa, hanem csak rövidebbre, így hamarabb "összenő" a két rész, és megint lehet hosszú a hajad. (Ehhez nem kéne feltétlenül agresszíven és pimaszul hozzáfogni, mert akkor ő is ilyen lesz veled.)

A feltűnési viszketegségől. Nem tudom, vigasztal-e, de annyit mondok: majd elmúlik. Rá fogsz jönni, hogy nem a szélsőséges kinézetű külső ment meg attól, hogy "átlagos kis senkinek" érezd magad, hanem az, hogy valami olyat teremtesz, ami megkülönböztet a többiektől. Ha találsz egy olyan területet (szakmát, művészetet, tudományt, hobbit), ami igazán érdekel, amit élvezel, attól kezdve nem lesz szükséged arra, hogy "megbotránkoztató" külsőddel hívd fel magadra a figyelmet. Most viszont még nagyon fontos, hogy messziről látsszon rajtad a csoporthoz való tartozás és a többiektől való elkülönülés. Ez egy olyan szakasz, amit nem szokás átugrani. Én a saját gyerekemmel kapcsolatban azt gondolom, hogy nagyon jó fazon a hosszú hajával és a szimatszatyorral, és lehet, hogy lesz ez még "olyanabb" is, de amíg ilyen jó fej, ennyire igényes és megbízható, addig akár karácsonyfadíszt is aggathat a fülébe...
Nem tudom, hogy benned bíznak-e a szüleid, és hogy tettél-e olyasmit eddig, ami okot adhat rá, hogy ne bízzanak benned (ezt most beszéld meg magaddal, legyél nagyon őszinte - nekem nem kell megírnod). Ha elvesztetted a bizalmukat, akkor elég nehéz lesz velük az együttműködés. Te bízol bennük? El mersz mondani nekik dolgokat, olyasmit is, ami mondjuk kínos vagy "magánügy"? Ez is fontos kérdés. És itt nem akarom azt mondani, hogy mindent el kell nekik mondani: lehet magánügyed, de lehetnek olyan kérdéseid az életben, amiket felnőtt segítsége nélkül még nem tudsz megoldani, megválaszolni. Nem azért, mert nem vagy elég okos, hanem azért, mert nem vagy elég tapasztalt. (Ha tudnád, hogy én mi mindent tanultam a nagybetűs életről az utóbbi években... pedig már jóval elmúltam 16.)

Szóval ezeket gondold végig. És kérd meg az apádat, hogy üljön le veled egy kicsit, mert te kíváncsi vagy a véleményére, és arra, hogy ő milyen volt ennyi idős korában. Ettől tuti kenyérre lehet majd kenni, főleg, ha azt látja, hogy tényleg érdekel a dolog.
Remélem, mentek valamire.
Drukkolok a fejednek, hogy ne legyen skin.

Üdv, Judit