A tehetség ösvényei

Egy szülő mindent, ami módjában áll, elkövet, hogy csemetéje a legjobb gimnáziumba, s onnan a legjobb egyetemre kerüljön. Vajon tényleg akkor kövezzük ki a fényes karrierhez vezető utat, ha egy zseniképzőbe "nyomjuk be" a gyereket, vagy a tehetség a "sarki gimiben" is képes kibontakozni?

De mitől függ, hogy valaki jó tanuló? Ez vajon kizárólag szorgalom, vagy inkább tehetség kérdése? A pszichológus szerint, az egyik legfontosabb faktor a tehetség. Alpár Zsuzsa úgy véli "a tehetséget akkor látjuk, amikor úgy történik a dolog, mint a kuktafazékban; hogy a hihetetlen nyomás ellenére is kijön a gőz". "Vannak gyerekek - folytatja a szakember -, akik egészen döbbenetesen rossz helyzetben élnek, a szülők válása éveken át elhúzódik, csetepaték sorozatát élik át, ide-oda lökik őket, és az iskola a számukra az a mentsvár, ahol jól érzik magukat, odafigyelnek, és végre nem arra kell figyelni, hogy az anya vagy az apa mit csinálnak egymással. Ugyanilyen helyzetből egy másik gyerek úgy kerül ki, hogy teljesen kiüríti a tudatát, üveges szemmel bámul az iskolában, és gőze sincs róla, hogy nyelvtan óra van, vagy matematika óra."

Az EGO klinika munkatársa egyik kliensüket hozta fel példának, aki nagyon nehéz körülmények közül bekerült egy neves budapesti gimnáziumba. Mostanra már az öccse is odajár, mindkettejüknek négyes fölött van az átlaga. Őket pont az motiválja, hogy kikerüljenek a szörnyű viszonyok közül.

És mi van akkor, ha a gyerek az általánosban nagyon elszúrja a dolgot, és egyszerűen nincs meg a jó gimibe való bejutáshoz szükséges jó bizonyítvány? "Aki valamiben zseniális az meg fogja találni az ösvényt, ami az álmaihoz vezet" - mondja erre a szakember, majd hozzáteszi: elég baj az, hogy a középiskolában ennyire figyelembe veszik a tanulmányi eredményeket, és egyfajta számmágiában élnek."

A mesterek szerepe

Falus András immunológus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének vezetője, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány "Tehetség Tanácsának" tagja szerint, sokat jelenthet, ha egy tanár hittel, lelkesedéssel adja át a tudását.

Ahogy elmondta, a családjukban nagyon gyakori volt, hogy valaki az orvosi hivatást választotta, tehát ő kicsi gyerekkorától orvos akart lenni. Addig is a macikon gyakorolt: "a széna szétrohadásáig injekciózta", és többször megoperálta őket. Falus Andrást aztán két meghatározó élmény is érte: az egyik az édesanyja munkahelyén, ahol egy lelkes "élettanász" dolgozott, ő békaszívvel végzett kísérleteket. "Az a fantasztikus lelkesedés, ahogy ezekről és a tudományról beszélt, döntő hatással volt rám. Még otthon, a fürdőkádban is tartottam békát, amit persze a szülők nem fogadtak osztatlan lelkesedéssel."

Középiskolásként elkezdett egy Straub F. Brúnó által vezetett szakkörbe járni. "Akkor volt a DNS 10 éves, és úgy beszélt a genetikai kódról, hogy ott eldöntöttem: ez engem iszonyúan érdekel. A csillogó szem, a lelkesség, az odaadás, a szenvedélyes kíváncsiság a világ iránt - elképesztően hatott rám."

A gondolkodás szabadsága

Egyébként Falus sem járt elit középiskolába, a XI. kerületben a József Attila - a mai Cisztercita - Gimnázium tanulója volt, de, ahogy mondta, rengeteg tanulmányi versenyes került ki onnan. "És mi rendeztük az első Illés bulit, volt Omega koncert is, és mindenkit megvertünk kosárlabdában"- emlékszik vissza a tudós, némi derűvel, a gimnazista évek legfontosabb mérföldköveire.

A tudós úgy véli, nehéz körülmények közül eljutni egy jó egyetemig, sokkal nagyobb produkció, mint egy értelmiségi közegből. "Sokkal keményebb munka kell hozzá, ha nincs otthon olyan nagy könyvtár, és nem feltétlenül azt látja a gyerek a szüleitől, hogy sokat olvasnak. Aki olvasó, gondolkodó, elvont dolgokról vitatkozó környezetben növekszik föl, az megtanul valamiféle logisztikát, mintát vesz." Falus András szerint mi mindannyian lényegében a szüleinkre hasonlítunk, akár akarjuk, akár nem, mintákat tanulunk meg tőlünk, és a gondolkodási mintánk is ilyen. "Ha nekem nagyon sok pénzem lenne - teszi hozzá -, akkor egy tehetséges, és nagyon hátrányos hátterű embert támogatnék. Megadnék neki mindent, de nem ültetném be egy nagyon erős gimnáziumba, és nem magoltatnám. A gondolkodás szabadságát biztosítanám számára. Nagyon fontos megtanulni dolgokat, de a motiváció még ennél is fontosabb, tehát hagynám szárnyalni."