Az elmúlt évtizedben sok rácsot távolítottak el.
Igaz, hogy a rács a bezártság jelképe, de az állat területének, életterének strukturáltnak kell lennie, a környezetnek le kell kötnie a benne élőt. Hogy konkrét példát mondjak: a majomnak a rács a jó, ugyanis az egy nagy mászófelület, a majmok pedig, mit az köztudott, egész nap másznak fel-alá. Persze az üvegfalak nem keltik a bezártság érzését. Én a természetes anyagok híve vagyok. Szakmai munka kell ahhoz is, hogy egy árokhoz hozzászoktassuk az állatokat, mivel természetes közegükben nincsenek mély árkok, váratlan mélyedések.
Történt itt kellemetlen eset Önnel?
Én csak a szépre emlékezem. De ha nagyon faggat, elmesélek egy esetet. Volt egy mongol ősló, amelyet 1966-ban kaptunk a prágai állatkerttől, a pesti fennállásának századik évfordulójára. Ezt az állatot csapatban kellett volna tartani, de egyedül érkezett. Vad volt és kis területre került, meg sem lehetett közelíteni. Egy nagyapa pedig két kisunokáját emelte a rácsokra, hogy egészen közel legyenek a megvadult lóhoz. Félve és udvariasan szóltunk, hogy ne tegye, persze indulatos szóváltás lett a vége, a nagyapó miatt. Nem kell mindent megfogni, tapogatni. Ilyenkor a látogató azt hiszi, hogy mi ellenük vagyunk, holott ez nem így van. Ha akarnak, simogathatnak kígyót is a pálmaházban, persze megszervezett keretek közt.
Van olyan speciális faj, amelyre különösen büszkék?
Bécsnek van egy pandapárja kölcsönbe, de az kínai tulajdon. Nekünk is vannak igen értékes és különleges állataink. Szakmai szempontból persze a gorilla és mondjuk a perzsa leopárd jelent vonzerőt. A nagyközönség azt mondja utóbbira, hogy pettyes, és kész - holott igen ritka már a természetben. Rövidesen a párja is érkezik, hogy szaporodjanak. Egy fajt sem emelnék ki, inkább arra vagyok büszke, hogy gyűjteményünk igen komoly méretű és változatos.
Kalmár Csaba